A kongresszus népszerűsége történelmi mélyponton, 10-20 százalék körül tanyázik, és nem véletlenül. Washingtonra manapság egyetlen szóval hivatkoznak az amerikaiak, ez pedig a tehetetlenség. A két párt elképzelései az ország irányításáról talán még sosem különböztek ennyire, a kompromisszumkészség pedig talán még sosem volt ilyen alacsony. Elég, ha csak a költekezési limit körüli vitákra gondolunk: egyes politikusok akár a kormányzati leállást is vállalták volna, csak hogy ne kelljen engedniük. A patthelyzet a republikánus képviselőház és a demokrata szenátus és elnök közti ellentétből adódik – és ez valószínűleg a választásokat követően sem fog sokat változni, írja Doyle McManus.
Akárki is fog nyerni novemberben, valószínűleg nem lesz földcsuszamlásszerű győzelem, hiszen a legtöbb közvélemény-kutató szerint gyakorlatilag 50-50 százalékon áll a két jelölt és a két párt. Ez azt jelenti, hogy akár Barack Obama, akár Mitt Romney foglalhatja el az elnöki széket, valószínűleg tekintélyes méretű ellentáborral kell majd szembenéznie. Obamát csupán a jelenleg is minden tervét meghiúsítani igyekvő republikánus alsóház fenyegeti, Romneynak azonban ha elnök lesz, még saját pártja ultrakonzervatív ágával is meg kell majd küzdenie, akiknél ő maga jóval mérsékeltebb irányvonalat képvisel. Hasonló helyzetben volt korábban Bill Clinton is, az előző demokrata elnök azonban képes volt átlépni a pártvonalakon – Obama egyszer, a tavalyi költségvetési vita során próbálta ezt meg, a beígért „nagy kompromisszum” azonban néhány nap alatt összeomlott.
Különösen nagy a csalódás középpárti körökben, akik 2008-ban óriási tömegekben álltak a pártokon felüli politizálást ígérő Obama mögé, akinek elnöksége ilyen szempontból semmiképp sem felelt meg a várakozásoknak. Ezek az emberek most az egész politikában csalódtak. „Legutóbb nagyon lelkesen készültem a választásra, de ez az érzés mostanra teljesen elmúlt. Úgy érzem, akármi is lesz a vége, semmi nem fog változni” – nyilatkozta egy kedvetlen szavazó a cikkírónak.
