Orbán: Naponta vív szabadságharcot a kormány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyar kormány naponta folytat egyfajta szabadságharcot annak érdekében, hogy 50 százalék alá csökkentse az ország államadósságának mértékét.

NT
2012. 09. 24. 9:10

A kétoldalú találkozón szóba került az energiabiztonság kérdése is, amelyben – mint azt a magyar kormányfő megfogalmazta – „egy húron pendül a két ország: mi is nukleáris fejlesztésben gondolkodunk”.

Orbán Viktor a tájékoztatón kitért arra is, hogy a litván és a magyar nép XX. századi szenvedéstörténete szinte azonos, a különbség talán annyi, hogy a litvánok azon kevés nép közé tartoznak, amelyeknek nehezebb volt a XX. századi történelme, mint Magyarországé. "

Litvániát is megtaposta a kommunizmus

„Önök is elveszítették – ma éppen ennek van emléknapja – az önökkel együtt élő zsidó közösség java részét, mint ahogy mi, magyarok is elveszítettük”, Litvánia is ugyanúgy elveszítette a függetlenségét, mint Magyarország, és Litvániát is megtaposta a kommunizmus, mint Magyarországot, „de önök még ráadásul a Szovjetunió részévé is váltak, ami nehezebb sors, mint a mienk volt” – fejtette ki.

Köszönetet mondott továbbá azért, hogy az elmúlt két év nagyon nehéz európai vitáiban a litvánok mindig a magyarok mellett álltak. „Köszönjük a barátságot, a segítséget és a szolidaritást” – mondta.

Andrius Kubilius litván miniszterelnök a sajtótájékoztatón elmondta, a megbeszélésen megvitatták azokat az uniós kérdéseket, amelyek mindkét országot egyaránt érdeklik, így például az energiabiztonságot, a keleti partnerség témáját, valamint az EU-s viszályok minél hatékonyabb rendezését.

A politikusok a tájékoztató keretében aláírták a Báthory István nevét viselő, ifjúsági együttműködési programról szóló határozatot. A Báthory István Litván-Magyar Ifjúsági Együttműködési Alap célja – mint az a kormányközi megállapodásban olvasható – a litván és magyar, 13 és 30 év közötti fiatalok együttműködésének támogatása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.