Felettébb érdekes dokumentumok jutottak a The Wall Street Journal birtokába: a gazdasági lap megszerezte a Brit Bankárok Szövetségének (BBA) találkozóin készült jegyzőkönyveket. A feljegyzésekből és az újság által készített interjúkból kiderül, a Liborral kapcsolatban már 2008-ban kigyulladtak a vészjelzők, a világ legfontosabb számának is nevezett bankközi kamatlábat mégsem védte meg senki: a hatóságok nem akartak lépni, a bankok ragaszkodtak a Libor által biztosított hatalomhoz, a bankárszövetséget pedig belső ellentétek változtatták tehetetlenné.
Már 2007 végén láthatók voltak a problémák, derül ki a dokumentumokból. A szigetországban működő bankok képviselőit tömörítő BBA novemberi taggyűlésén megjegyezték egyes tagok, hogy a Libor meglepően alacsonynak tűnik – azaz már ekkor felmerült a manipuláció gyanúja. John Ewan, a BBA egyik alkalmazottja azonban mindenkit megnyugtatott, hogy „elképesztően szigorú ellenőrző mechanizmusok garantálják a pontos számokat”. 2008 áprilisában a Journal cikket közölt a Libor körül sűrűsödő problémákról, a szervezet erre udvarias levelet küldött tagjainak, és szépen megkérte a pénzintézeteket, hogy valós adatokat tegyenek közzé, az újságírókat pedig mindenféle „csábító eszközzel” igyekezett megnyugtatni, és elhitetni velük, hogy minden a legnagyobb rendben van.
A feljegyzések azonban másról árulkodnak. Angela Knight, a BBA vezetője a Journal cikke után egyetlen héttel találkozott a Bank of England embereivel, és tájékoztatta őket: a Libor irányítása kicsúszott a szervezet kezei közül. Knight ezután is folyamatosan tájékoztatta a központi bankot a helyzetről, és megpróbálta rávenni a brit pénzügyi hatóságokat, hogy vállaljanak komolyabb szerepet a bankközi árfolyam felügyeletében. A BBA elnöke abban bízott, ha valamilyen állami személy is részt venne a szervezet munkájában, az visszaszorítaná a bankok hamisítási próbálkozásait. Knight szorgos munkával bevonta a New York-i központi bankot (Fed) is, mely beleegyezett, hogy segít kidolgozni a szigorúbb felügyelet szerveit és módját a Bank of Englandnek. A brit állami pénzintézet azonban visszautasította az ajánlatot, és inkább egy „vezető bankárokból álló bizottság” felállítását javasolta a BBA-nek.
A bankárok nem akarták megoldani
A bankárok természetesen nem akarták megoldani a helyzetet, hiszen éppen ők voltak azok, akik profitáltak a felügyelet hiányából. A találkozókon készült feljegyzésekből kiderül, a pénzintézetek képviselői a minimális beleszólás elvét tartották a legjobbnak. „Nem szabad túlságosan nagyot változtatni – mondta az egyik meg nem nevezett banki képviselő a felvetett reformokról. – Beláthatatlan következményekkel járna.” Ha pedig valaki félrevezető adatokat közöl, a problémát „egyszerű telefonbeszélgetéssel, zárt ajtók között kell megoldani”.
Knight eközben konfliktusba került a BBA egyes tagjaival – különösen a Barclay’st, a Libor-botrány eddigi legnagyobb vesztesét emlegették ellenfeleként – és saját kollégáival is. A konzervatív politikusból lett elnök ugyanis a Libor feletti ellenőrzés feladását szorgalmazta, mivel szerinte a fontos szám felügyelete túl nagy feladattá vált a szervezet számára. Társai azonban a nagy üzletet látták a bankközi ráta ellenőrzésében, ezért vonakodtak kiadni a BBA kezei közül. Április elsején Knight lemondott hivataláról, két hónappal később pedig bizonyossá vált, amire már négy évvel előtte figyelmeztette a hatóságokat, hogy a Barclays – és több, egyelőre ismeretlen bank – meghamisította a Libor számait.
