A bankárok nem akarták megoldani
A bankárok természetesen nem akarták megoldani a helyzetet, hiszen éppen ők voltak azok, akik profitáltak a felügyelet hiányából. A találkozókon készült feljegyzésekből kiderül, a pénzintézetek képviselői a minimális beleszólás elvét tartották a legjobbnak. „Nem szabad túlságosan nagyot változtatni – mondta az egyik meg nem nevezett banki képviselő a felvetett reformokról. – Beláthatatlan következményekkel járna.” Ha pedig valaki félrevezető adatokat közöl, a problémát „egyszerű telefonbeszélgetéssel, zárt ajtók között kell megoldani”.
Knight eközben konfliktusba került a BBA egyes tagjaival – különösen a Barclay’st, a Libor-botrány eddigi legnagyobb vesztesét emlegették ellenfeleként – és saját kollégáival is. A konzervatív politikusból lett elnök ugyanis a Libor feletti ellenőrzés feladását szorgalmazta, mivel szerinte a fontos szám felügyelete túl nagy feladattá vált a szervezet számára. Társai azonban a nagy üzletet látták a bankközi ráta ellenőrzésében, ezért vonakodtak kiadni a BBA kezei közül. Április elsején Knight lemondott hivataláról, két hónappal később pedig bizonyossá vált, amire már négy évvel előtte figyelmeztette a hatóságokat, hogy a Barclays – és több, egyelőre ismeretlen bank – meghamisította a Libor számait.
