Az FTC vezető döntéshozóinak többsége úgy véli, elérkezett az idő, hogy a szervezet komolyan a Google körmére nézzen. A vizsgálat már nagyjából egy éve folyik, az FTC néhány hónapja Washington egyik legjobbnak tartott ügyvédjét kérte fel az ügy irányítására – már ebből sejteni lehetett, hogy nem babra megy a játék. Meg nem nevezett belső informátorok azonban most arról beszélnek, az ügynökség néhány héten belül végső döntést hozhat a keresőcég elleni eljárásról, mely november közepén – december elején már meg is indulhat.
A kereskedelmi bizottság vetélytársak javaslatára kezdett el vizsgálódni, akik szerint a Google jogtalan eszközökkel kovácsol előnyt a keresők frontján elért egyeduralmából. A cégek általában nem kérkednek az FTC-vel való kapcsolatukról, a Yelp (fogyasztói értékeléseket összesít különféle termékekről) és a Nextag (árakat hasonlít össze) azonban nyílt kongresszusi meghallgatáson panaszolta fel a Google sunyi stratégiáját. A kárvallottak szerint a keresőóriás valódi rangjuknál jóval hátrébb sorolja a vetélytársnak tartott honlapokat, a fogyasztók így inkább a cég saját, hasonló szolgáltatást nyújtó termékeit választják, amelyek előrébb jelennek meg a találatok között. A módszer dupla haszonnal jár, hiszen a háttérbe került cégek így kénytelenek hirdetési felületet vásárolni a Google-tól, hogy előrébb juthassanak az életet vagy halált jelentő találatok sorrendjében.
A Google elnöke, Eric Schmidt múlt szeptemberben kongresszusi bizottság előtt tagadta a vádakat, a cég pedig azóta is az ellenfelek irigységével magyarázza a hamisításról szóló híresztelést. Az FTC azonban – többek között – gyanúsnak tartja, hogy a keresőóriás nem engedélyezi a hozzáférést azokhoz az adatsorokhoz, amelyek alapján meg lehetne állapítani, mennyit érnek valójában az oldalon elhelyezett hirdetések. Abban az esetben, ha a Google vétkessége bebizonyosodik, az ügynökség megállapodást ajánl majd, amely bizonyára tartalmaz majd némi bírságot, és kötelezi a céget az illegális gyakorlat beszüntetésére. Ha azonban a felek nem tudnak megállapodni, akkor hosszú és költséges jogi vita következhet az óriások között.
(Bloomberg.com)