Hasszán Firouzabadi az iráni egyetemi hírügynökség értesülése szerint azt mondta, megérti, hogy Ankara szeretné biztonságban érezni magát, de szerinte a rakéták telepítési tervét ennek ellenére fel kell adnia. Mint mondta, a tervezett rakétatelepítés nagyon veszélyes az emberiség, így Európa jövője szempontjából is. Irán továbbra is hűséges szövetségese Bassár el-Aszad szíriai elnöknek, aki ellen 21 hónapja tart a népfelkelés.
A Patriot légvédelmi rakétaütegek telepítését Ankara novemberben kérte a NATO-tól, hogy a polgárháború sújtotta Szíriával határos vidékének biztonságát szavatolja. Az észak-atlanti szövetség december 4-én határozott arról, hogy eleget tesz a kérésnek. Leon Panetta amerikai védelmi miniszter pénteken hagyta jóvá két Patriot légvédelmi rakétaüteg, illetve az azt működtető amerikai személyzet Törökországba küldését, miután Németország és Hollandia is hasonlóan döntött. Iráni tisztségviselők már korábban is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a rakétatelepítés csak mélyíti a Közel-Kelet instabilitását, és súlyosbítja a szíriai konfliktust.
Magyarország elismerte a szíriai ellenzéki koalíciót
A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint Magyarország a szíriai nép egyetlen törvényes képviselőjének ismeri el a felkelők és az ellenzék által novemberben, Dohában megalakított Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalícióját. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) kedden azt közölte, hogy több mint félmillió szíriai állampolgár menekült a környező országokba a Bassár el-Aszad vezette rezsim elleni felkelés tavaly márciusi kezdete óta.
Oroszország egy új interkontinentális ballisztikus rakéta fejlesztésén dolgozik, amely képes lesz a kiépítés alatt álló amerikai globális rakétavédelmi rendszer leküzdésére – jelentette be pénteken az orosz hadászati rakétaerők parancsnoka.