Újabb hajók indulnak Szíria partjai felé

Az orosz haditengerészet újabb hajókat küld a szíriai partokhoz, illetve a tartúszi kikötőbe, ahol Oroszország műszaki kiszolgáló bázist tart fenn.

MD
2012. 12. 30. 19:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ITAR-TASZSZ és az Interfax hírügynökségek vasárnapi értesülése szerint a Novocserkasszk partraszállító hajó elhagyta fekete-tengeri – novorosszijszki – állomáshelyét katonákkal és hadi felszereléssel a fedélzetén. A hajó január első felében érkezhet meg Tartúsz körzetébe. Ugyancsak a térségbe irányítják a Nyikolaj Filcsenkov és az Azov partra szállító hajókat.

A jelentések nem térnek ki a küldetés céljára, mindazonáltal orosz diplomaták korábban közölték, hogy Moszkva felkészül arra, hogy szükség esetén kimenekítse Szíriában lévő több ezer orosz állampolgárát. A védelmi minisztérium két hete bejelentette, hogy több hajót is a Földközi-tengerre vezényeltek.

Tartúsz kikötőjében van Oroszország egyetlen, még a szovjet időkből örökölt földközi-tengeri haditengerészeti létesítménye. Az ellátó és műszaki kiszolgáló bázis stratégiai jelentőségű Moszkva számára. Feladata az, hogy a Földközi-tengeren és az Ádeni-öbölben feladatot teljesítő orosz hajókat üzemanyaggal, élelemmel és vízzel lássa el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.