Az Egyesült Államok drónokat küld Maliba, katonákat nem

Az Egyesült Államok kész „minden szükséges segítséget” megadni a Maliban harcoló francia erőknek, katonákat azonban egyelőre nem szándékozik küldeni a nyugat-afrikai országba.

2013. 01. 15. 16:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leon Panetta a José Pedro Aguiar-Brancóval közösen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Washington szorosan együtt akar működni Párizzsal a Maliban tevékenykedő iszlamisták megfékezésében. Amerikai lapértesülések szerint az Egyesült Államok már felajánlotta Franciaországnak, hogy pilóta nélküli repülőgépek (drónok) bevetésével segítené a katonai műveleteket. Időközben Maliban beavatkozó francia erők az iszlamisták kezére került Diabali várost bombázták kedd délelőtt, Párizsban pedig közölték: fokozatosan 2500-ra növelik az észak-afrikai országba vezényelt katonák számát.


Francois Hollande francia államfő még pénteken jelentette be, hogy a mali elnök és a nyugat-afrikai országok kérésére péntektől francia csapatok harcolnak Maliban a kormányerők mellett az iszlamista fegyveres csoportokkal.

Catherine Aston, az Európai Unió kül- és biztonsági főképviselője közleményben sürgette a nemzetközi beavatkozás felgyorsítását a nyugat-afrikai ország területi épségének helyreállítása érdekében. Közölte: szükség esetén az unió további célzott szankciókat vezet be a fegyveres csoportokkal kapcsolatban álló valamennyi szervezettel szemben.

William Hague külügyminiszter Nagy-Britannia támogatásáról biztosította a mali kormány részére történő francia katonai segítségnyújtást.

Szárazföldi bevetés

Franciaország jelenleg „az első vonalban” harcol Maliban az iszlamista csoportok ellen, de egy héten belül megkezdődik az afrikai csapatok szárazföldi bevetése – közölte kedden Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök a párizsi nemzetgyűlésben, ahol a teljes politikai elit támogatásáról biztosította a francia katonai beavatkozást a nyugat-afrikai országban.

Francois Hollande államfő eközben Dubaiban azt hangoztatta, hogy Franciaország nem akar Maliban maradni, viszont kitűzött célja, hogy mielőtt katonái távoznak, megteremtődjön a biztonság, legyenek törvényes hatóságok, kibontakozzon a  választási folyamat, a „terroristák pedig ne veszélyeztessék többé” az ország területi egységét.

A belgák támogatják a francia hadműveletet

A francia kormány kérésére a Belga Királyság kormánya úgy döntött, támogatja a Maliban folyó francia hadműveletet – tudatta kedden a belga védelmi minisztérium. A tárca közleményében ismerteti, hogy légi szállító és egészségügyi, mentőkapacitással járul hozzá a franciák Maliban folyó „Szervál” nevű hadműveletéhez.

A légi szállítási feladatok ellátásához Belgium két C-130 Hercules típusú, amerikai gyártmányú katonai szállító repülőgépet biztosít, az esetleges sebesültek ellátását pedig egy A-109-es, orvosi feladatokra is felszerelt helikopterrel és személyszállító helikopterrel ellátott egységgel könnyíti Belgium. A minisztérium közleménye arra is kitér, hogy a műveletben összesen mintegy 75 belga katona vesz részt, akik közül vannak, akik már a keddi nap folyamán útnak indulnak az elefántcsontparti Abidjanba és mali fővárosába, Bamakóba, hogy megkezdjék küldetésüket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.