Brit-francia összefogás Maliban

David Cameron és Francois Hollande szombat este telefonos megbeszélésen tekintette át a helyzetet.

BL
2013. 01. 13. 11:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Downing Street szóvivőjének tájékoztatása szerint London szárazföldi harcoló alakulatokat nem küld az afrikai országba. A mali hadsereg a francia expedíciós alakulatokkal együtt az ország déli része felé megindult iszlamista erőkkel harcol, és helyi jelentések szerint sikerült is megállítani a lázadók előretörését. Három francia katona már életét vesztette az összecsapásokban.

Veszélyes a mali helyzet

A brit miniszterelnöki hivatal bejelentése szerint David Cameron brit kormányfő és Francois Hollande francia elnök szombat este telefonos megbeszélésen tekintette át a Maliban kialakult helyzetet és azt, hogy Nagy-Britannia miként tud hozzájárulni a mali kormánynak nyújtott francia katonai segítséghez a szélsőséges lázadó erők elleni harcban.


A brit kormányszóvivő szerint arról született egyezség, hogy Nagy-Britannia légi szállítási kapacitást bocsát Franciaország rendelkezésére katonák és hadfelszerelés Maliba juttatásához. A tájékoztatás szerint Cameron és Hollande egyetértett abban, hogy a mali helyzet – tekintettel az országban folyó terroristatevékenységre – tényleges veszélyt jelent a nemzetközi közösségre. A Downing Street szóvivője bejelentette azt is, hogy a brit kormány mellett működő nemzetbiztonsági tanács kedden összeül és megvitatja a Maliban kialakult helyzetet.

Halottak a visszafoglalt városban

Mali ügyvezető elnöke tévébeszédben számolt be vasárnap arról, hogy az elmúlt napokban visszafoglalták Konna városát az iszlamistáktól. A település a fővárostól, Bamakótól 700 kilométerre északkeletre fekszik. Dioncounda Traoré államfő elmondta, hogy a harcokban a kormányhadsereg 11 katonája életét vesztette, 60 megsebesült.

A város birtoklásáért folytatott küzdelemben, amelyet a francia légierő támogatott, meghalt száz szélsőséges. Az összecsapások során az iszlamisták 30 járművét semmisítették meg. A kormányerők most a városban maradt lázadók után kutatva átfésülik a területet.

A Human Rights Watch nevű nemzetközi emberjogi szervezet helyi képviselője ezzel egy időben azt közölte, hogy meghalt tíz civil, amikor egy folyón megpróbált átkelni. A halálos áldozatok között három gyerek is volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.