„Úgy vélem, az idő szorít bennünket” – mondta Angela Merkel német kancellár, miután tárgyalt Elefántcsontpart elnökével, Alassane Outtarával. „A terrorizmus Maliban nemcsak Afrikát fenyegeti, de Európát is” – fűzte hozzá.
A választások hozhatják el a demokráciát
Outtara az ECOWAS, a Nyugat-afrikai Államok Közösségének elnöki tisztségét is ellátja, és ebben a minőségében kijelentette: „Azt reméljük, hogy ehhez a katonai művelethez minden európai ország hozzájárul.” Az elnök úgy véli, hogy Maliban júniusban vagy júliusban választásokat lehet majd tartani, amelynek eredményeként egy demokratikus legitimációval rendelkező kormány gondoskodhat a rend fenntartásáról. Elképzelhető, hogy a német kormány a jövő hét elején további segítségnyújtásról tárgyal majd. Franciaország széles körű támogatást kért, köztük egy 3300 fős ECOWAS-kontingens Maliba történő szállítását.
Minden országnak meg kellene vizsgálnia, „milyen szabad kapacitással rendelkezik, anélkül, hogy a másutt bevetett katonák biztonságát kockáztatná” – mondta Merkel, célozva Németország afganisztáni jelenlétére. Berlin hozzájárulhat a menekültek támogatásához, s részt vehet majd az Európai Unió részéről tervezett kiképzési misszióban is.
Szárazföldi bevetés
Franciaország jelenleg „az első vonalban” harcol Maliban az iszlamista csoportok ellen, de egy héten belül megkezdődik az afrikai csapatok szárazföldi bevetése – közölte kedden Jean-Marc Ayrault miniszterelnök a párizsi nemzetgyűlésben, ahol a teljes politikai elit támogatásáról biztosította a francia katonai beavatkozást.
Francois Hollande államfő eközben Dubajban azt hangoztatta, hogy Franciaország nem akar Maliban maradni, viszont kitűzött célja, hogy mielőtt katonái távoznak, megteremtődjön a biztonság, legyenek törvényes hatóságok, kibontakozzon a választási folyamat, a „terroristák pedig ne veszélyeztessék többé” az ország területi egységét.
Drónokat küldenek
Az Egyesült Államok kész „minden szükséges segítséget” megadni a Maliban harcoló francia erőknek, katonákat azonban egyelőre nem szándékozik küldeni a nyugat-afrikai országba – jelentette ki kedden az amerikai védelmi miniszter a Lisszabonhoz közeli Oeirasban, ahol portugál hivatali kollégájával találkozott.