Új szakaszba lépett a Maliban zajló francia hadművelet

Megkezdték a francia katonák kedden az első szárazföldi műveletet Maliban, újabb szakaszba léptetve ezzel a múlt pénteken indult, eddig elsősorban légicsapásokból álló műveletet.

2013. 01. 15. 21:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A franciák a mali kormányhadsereg csapataival közösen az ország nyugati részében fekvő Diabalit próbálják visszafoglalni az iszlamista fegyveresektől, akik – az al-Kaida terrorszervezet egy algériai tagjának, Abu Zeidnek a vezetésével – nemrégiben átvették az ellenőrzést a városban. Ezzel párhuzamosan folynak a légicsapások is az ország északi részében, amelyet az iszlamisták tavaly foglaltak el, kihasználva egy katonai puccs adta hatalmi űrt és a tuareg nomádok lázadását.

A francia kormány kedden jelentette be, hogy hosszabb távon összesen 2500 katonát akar küldeni a nyugat-afrikai országba, egyharmaduk már jelenleg is Maliban tartózkodik. Bamakóból, a fővárosból kedd délután francia harckocsik indultak észak felé is. Egyelőre nem ismeretes, pontosan milyen küldetést kell végrehajtaniuk.

Párizsban Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter bejelentette, hogy a korábbi hírekkel ellentétben még nem foglalták vissza az iszlamistáktól a Bamakótól 700 kilométerre északkeletre fekvő, stratégiai fontosságú Konna várost. A lázadó fegyveresek múlt csütörtökön vonták ellenőrzésük alá Konnát, ez volt az oka annak, hogy a francia beavatkozás haladéktalanul megkezdődött.

Szárazföldi bevetés

Franciaország jelenleg „az első vonalban” harcol Maliban az iszlamista csoportok ellen, de egy héten belül megkezdődik az afrikai csapatok szárazföldi bevetése – közölte kedden Jean-Marc Ayrault miniszterelnök a párizsi nemzetgyűlésben, ahol a teljes politikai elit támogatásáról biztosította a francia katonai beavatkozást.

Francois Hollande államfő eközben Dubajban azt hangoztatta, hogy Franciaország nem akar Maliban maradni, viszont kitűzött célja, hogy mielőtt katonái távoznak, megteremtődjön a biztonság, legyenek törvényes hatóságok, kibontakozzon a  választási folyamat, a „terroristák pedig ne veszélyeztessék többé” az ország területi egységét.

Drónokat küldenek

Az Egyesült Államok kész „minden szükséges segítséget” megadni a Maliban harcoló francia erőknek, katonákat azonban egyelőre nem szándékozik küldeni a nyugat-afrikai országba – jelentette ki kedden az amerikai védelmi miniszter a Lisszabonhoz közeli Oeirasban, ahol portugál hivatali kollégájával találkozott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.