Meteorit: megtaláltak 52 kicsiny darabkát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megtalálták és már vizsgálják a szibériai város körzetében pénteken becsapódott meteorit apró darabjait – közölte hétfőn az orosz tudományos akadémia.

BuL
2013. 02. 18. 9:33

Bill Cooke NASA-szakértő úgy véli, a cseljabinszki meteorit megjelenése nincs összefüggésben a 2012 DA 14 katalógusjelű, 46 méter átmérőjű aszteroidával, amely péntek késő éjszaka rekordközelségben, 27,6 ezer kilométernyire haladt el a Föld mellett. Cooke szerint a cseljabinszki meteorit a Mars és a Jupiter bolygópályája közötti aszteroidaövből vált le, és az 1908-ban becsapódott tunguszkai meteorit óta a legnagyobb ilyen jellegű égitest volt, amely a Föld légkörébe hatolt. Az ilyen égitestek „érkezését” rendkívül nehéz megjósolni – tette hozzá a NASA-kutató.

Állítólag Kuba középső részén is felrobbant egy meteorit. A szemtanúk elmondásuk szerint csütörtök este nyolc órakor fényes objektumot pillantottak meg az égen, majd pár perccel később erős robbanást hallottak. Egyelőre nem tudni, hogy a jelenség kapcsolatba hozható-e a cseljabinszki meteorittal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.