A 056-os típusú fregattok első darabját, az 582-es számút a kínai média közlése szerint a hét elején szállították Sanghajba. Az új generációs tengeri jármű – amelyből összesen 20 készül – elődjéhez képest jobb lopakodónak számít, és a korábban szükséges legénység mindössze harmada, 60 fő is képes az irányítására – írja a Hszinhua hírügynökség.
Elődjének, a 053-as típusnak a lecserélésével Kína az ország területi sérthetetlenségének fenntartását, a tengeri érdekek védelmét kívánja fokozni. A fregattokat a Dél- és a Kelet-kínai-tengeren fogják használni – áll a beszámolóban. A teljes terheléssel 1440 tonnás 056-os lopakodó fregattok a korábbinál áramvonalasabb formájúak, így nehezebben felderíthetők radarok által, ezenkívül hajó és repülőgép elleni rakétákkal szerelték fel őket.
A hadsereg hivatalos lapjának keddi cikke szerint az új járművek Kína tengeri hatalmának erősödését is jelképezik, melyet több, gyártás alatt álló hajó is segít majd. A kelet-ázsiai ország a kínaiul Tiaojü, japánul Szenkaku nevet viselő, vitatott hovatartozású szigetek miatt hónapok óta aktív vitában áll Japánnal, de a térség több más országával is van területi disputája.