Drága dolog az Egyesült Államokban a politikai pálya

Rand Pault, Kentucky állam szenátorát látnák a legszívesebben 2016-ban a republikánusok elnökjelöltjeként a párt konzervatívjai.

Rand Paul a szavazatok 25 százalékával utasította maga mögé a csak kevéssel lemaradt Marco Rubio floridai szenátort, akinek a voksok 23 százalékát sikerült összegyűjtenie. A harmadik helyre Rick Santorum volt republikánus elnökjelölt és pennsylvaniai exszenátor futott be, a negyediken pedig Chris Christie, New Jersey kormányzója végzett, akit a szervezők nem hívtak meg a háromnapos tanácskozásra. Rand Paul az elnökjelöltség megszerzésével háromszor is megpróbálkozó Ron Paul volt texasi képviselő fia. A szenátor a szövetségi felsőházban nemrégiben egy csaknem 13 órás obstrukciós beszéddel hátráltatta Chuck Hagel (egyébként szintén republikánus) védelmi miniszter kinevezését, amivel nagy népszerűségre tett szert a republikánusok között. Az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom által támogatott, pártjának libertárius vonalát képviselő szenátor 23 jelölt között győzött. A 2930 szavazó mintegy fele 18 és 25 év közötti fiatal volt.

Jeb Bush volt floridai kormányzó, aki az idősebb Bush exelnöknek a fia, az ifjabbiknak pedig az öccse, azt kérte, hogy a konferencia szervezői vegyék ki a nevét a megszavazható politikusok listájáról. A demokraták részéről a médiumok leggyakrabban Hillary Clinton volt külügyminisztert és Joe Biden jelenlegi alelnököt nevezik meg potenciális elnökjelölt-aspiránsként.

A próbaszavazások, főleg azok, amelyeket ilyen sok idővel a választások előtt tartanak meg, gyakran pontatlan képet adnak a párttagság támogatásáról. Többször előfordult már, hogy az efféle belső erőpróbák győztesei a közelébe sem kerültek a hivatalos elnökjelöltség megszerzésének.

A jelöltaspiránsoknak mindenesetre a következő választások során a jelek szerint minden korábbinál nagyobb anyagi gondokkal kell majd szembenézniük.

A Maplight elnevezésű, pártoktól független kutatóintézetnek a hét elején közzétett adatai szerint minden eddiginél többe kerül a választott szövetségi tisztségek megszerzése az Egyesült Államokban.

A 2012-es választások eredményeként felállt, 113. összehívású kongresszusba bejutott egy-egy képviselő átlagosan 1 689 580 dollárnyi támogatást gyűjtött össze, ami napi átlagban 2315 dollárt jelentett. Egy szenátori szék megszerzésének ára átlagosan 10 476 451 dollárba került, ami napi 14 351 dollár becsatornázását jelentette. A rekordot ezen a téren Elizabeth Warren demokrata szenátor állította fel, aki 42 506 349 dollárt áldozott a 2009-ben elhunyt Edward Kennedy szenátori mandátumát megszerző republikánus Rick Scott legyőzésére.

A Maplight kimutatta, hogy a választások költségei, főleg azokban az években, amikor a Fehér Ház sorsáról is döntenek az amerikaiak, egyre meredekebben emelkednek. Amíg 2004-ben az országos politikai erőpróba 4,1 milliárd dollárt emésztett fel, addig 2008-ban már 5,3 2012-ben pedig már 6,3 milliárd dollárt mutatott a választások árcédulája.

2008-ban egy képviselői mandátum megszerzése még „csak” 1,1 millió, egy szenátori mandátum megszerzése pedig 6,5 millió dollárba került. A kampányköltségek megugrásának magyarázata, hogy az amerikai legfelső bíróság 2010-ben engedélyezte, hogy a formailag egyes ügyek támogatására szerveződött, hivatalosan független „super PAC-ek” (politikai szuper-akcióbizottságok) a hivatalos kampányokra vonatkozó szabályozástól függetlenül és korlátlanul költhessenek politikai hirdetésekre.

Országos választást legközelebb 2014-ben tartanak majd az Egyesült Államokban. Az elnöki ciklus szempontjából nézve „félidős” választói akaratnyilvánításon a képviselőház egészét és a szenátus egyharmadát újraválasztják.