Egy titokzatos levél is előkerült a Tóásó-ügyben

Az eddigi vezető ügyész lemondása ellenére is folytatódik Bolíviában az úgynevezett terrorista ügy pere.

PR
2013. 03. 22. 20:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Marcelo Soza ügyész hollétéről napok óta nem tudni, a lakásán nem található meg, a telefonokra nem válaszol. Az ügyvédje utoljára március 16-án tudott kapcsolatra lépni vele. Ramiro Guerrero főügyész levélben és nyilvános felhívásban is beidézte őt a hivatalába április elsejére, hogy adjon számot egy telefonbeszélgetésről, amelyről titkos hangfelvétel készült, s amely során – ha hitelesnek bizonyul – Soza egy bizalmasának felfedte, hogy a terrorista ügyet manipulálták.

Az ügyész sok nevet említett, olyan személyekét, akik az államapparátusban dolgoznak vagy dolgoztak. Arról is beszélt, hogy bizonyos periratok eltűntek az irodájából, de ő nem léphetett vissza a perben való részvételétől, mert nagy botrány kerekedett volna, ha mindez kiderül. Soza megvallotta bizalmasának: a kormányzati (belügy) minisztérium egyik tisztségviselője maga mondta, hogy ha a „terrorista összeesküvésről” szóló bírósági ügy összeomlik, „Evo (Morales bolíviai elnök) is bukik”.

A felvételt egy ellenzéki szenátor, Carmen Eva Gonzales hozta nyilvánosságra. Mint mondta, ismeretlen személyek küldték el neki. A politikus helyi idő szerint még csütörtökön egy újabb, ugyanilyen forrástól származó levelet mutatott be, amelyet egy ENSZ-szakértő írt arról, hogy az ügyet kirobbantó 2009. április 16-ai kommandós rajtaütés során agyonlőttek egy már ártalmatlanná tett gyanúsítottat, az ír Michael Dwyert.

A levelet 2012. szeptember 26-án küldte el a bolíviai kormánynak az ENSZ önkényes kivégzésekkel foglalkozó jelentéstevője. Christof Heyns megállapította, hogy „Dwyer először egy lövést kapott a mellkasa felső részébe, és ez elég volt ahhoz, hogy ártalmatlanná tegye. Később még négyszer lőttek bele a háta bal felső részébe, miközben hason feküdt a földön.”

Gonzales hangsúlyozta, hogy a bolíviai kormány soha nem adott hírt erről a levélről. A szenátor kijelentéseit hivatalos helyről eddig nem kommentálták – írta pénteki számában a Santa Cruz-i El Deber.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.