Hszi Csin-ping lett március közepén a Kínai Népköztársaság, valamint a Központi Katonai Bizottság új, megválasztott elnöke, az ország új kormányfője pedig Li Ko-csiang, a korábbi első miniszterelnök-helyettes. Li Ko-csiang takarékosságot, a bürokrácia karcsúsítását, szigorú ellenőrzését, a hatalomgyakorlás átláthatóságát, a központi befolyás csökkentésével járó gazdasági reformot ígért, Hszi Csin-ping pedig a kínai álom megvalósításáról beszélt, melynek kulcsa szerinte a reform és a megújulás.
Ennek ellenére a Kínát bíráló hangok azóta sem csitulnak. Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke – bár telefonon gratulált Hszi Csin-pingnek új tisztsége elfoglalása alkalmából – március 13-án arról beszélt, hogy az amerikai cégek ellen Kínából intézett kibertámadások egy része államilag támogatott. Obama a számítógépes hadviselés kapcsán is komoly konfrontációkra számít Kínával. (Állítólag kínai internetcímről érkezett az a támadás is, amely Dél-Koreában megbénította három nagy tévéállomás és két nagybank számítógépes rendszerét.) Érdemes tehát áttekinteni miből is állnak a kommunista reformok, és merre tartanak a demokrácia felé vezető úton.
A kínai politikai rendszer 1978 óta hagyja, hogy a gazdasági hatalom lassanként az állam kezéből az emberekébe vándoroljon. Ennek eredménye, hogy a kínaiak családi gazdaságokat működtethetnek, lehet saját otthonuk és vállalkozásuk, dönthetnek oktatásuk ügyében, találmányokat szabadalmaztathatnak és vagyont halmozhatnak fel. Éppen ezeknek az egyéni jogoknak a gyakorlása teremtette meg a lehetőséget a kínai gazdaság átalakulásához.
Miután létrejöttek a különböző, egymásnak ellentmondó egyéni gazdasági érdekek – melyek egyébként bármely kapitalista társadalomnak jellemzői – Kína létrehozott egy sor intézményt, hogy biztosítsák e jogok gyakorlását. Ezen intézmények és rendelkezések közé tartozik a szerződéskötés gyakorlata, a kereskedelmi jog és a csődeljárást, valamint a munkavállalást érintő szabályok alkalmazása, illetve azoknak a bíróságoknak a létrehozása, amelyek a végrehajtást felügyelik. Ezen felül az utóbbi időben a társadalmi konfliktusok megszokott közvetítőjévé váltak a helyi bizottságok, a különböző nem kormányzati szervezetek és az egyre magabiztosabb média, nem is szólva a mind gyakoribb tüntetésekről.
De ezek a jogi változások gyakran ellentmondásosak, és igen sokszor okoz gondot a hivatali korrupció is. Éppen ezért a Kínai Kommunista Párt (KKP) egyre gyakrabban szembesül az ország jól képzett és tehetős középosztályának növekvő igényével, hogy átláthatóbbak és elszámoltathatóak legyenek azok intézmények, amelyektől a karrierjük és megélhetésük függ.
Az 1990-ben kihirdetett közigazgatási bírósági törvény lehetővé tette a kínai állampolgárok számára, hogy pert indítsanak a helyi önkormányzatok és az állami szervek ellen. Az utóbbi években több százezer civil szervezet – gyakran hivatalos jóváhagyással – képviselte az egyének jogait teljesen hétköznapi ügyekben, beleértve a földfoglalásokat, házak lebontását, környezetvédelmi visszaéléseket, a munkavállalói jogokat, és az egészségügyi ellátás kapcsán felmerülő problémákat. A kormány elleni perek száma évente meghaladja a százezret, és ami még fontosabb, az esetek egyharmadát meg is nyerik.
Egy másik módszer, amelynek segítéségével a kínai lakosok érvényesítik érdekeiket, a nyilvános tiltakozás. Gyakran tüntetnek például a jogtalan kilakoltatások ellen, melyek sokszor korrupt helyi képviselőkhöz köthetők. A közelmúltban utcai tiltakozások voltak Wuhanban, Közép-Kína legnagyobb városában. A lobogókkal, palkátokkal és tüntetési engedéllyel felfegyverezett tiltakozók, azért vonultak utcára, mert megtudták, le fogják rombolni otthonaikat. Végül elérték, hogy lényegesen több kompenzációt kapjanak, mint amennyit a helyi önkormányzat eredetileg felajánlott.
Olvassa el az mno.hu írásait a témában:
– Száguldunk a szép új világ felé?
– Elöregedés vs. túlnépesedés: itt a kínai csoda vége?
– Megváltoztak a kínai játékszabályok
Az ehhez hasonló megmozdulások az állami szervek vagy a munkáltatók ellen mindennapossá váltak (bár nem mindig engedélyezik azokat). A kínai vezetők is felismerték, ha nem nyújtanak lehetőséget állampolgáraiknak arra, hogy nyilvánosan kifejezésre juttassák sérelmeiket, akkor a civil és politikai nyugtalanság sokkal nagyobb lesz. Ha a tiltakozók „csupán” problémáik közvetítését és jogorvoslatot várnak, és nem támadják a KKP fennhatóságát, akkor általában szabadon képviselhetik érdekeiket.
Egyesek már a demokratikus rendszer kialakulását látják a változásokban. Kína elnöke és miniszterelnöke csupán kétszer kerülhet hatalomra öt évre. Az Országos Népi Gyűlés – amelynek közel 3000 tagja között képviselve vannak a tartományok, a központi kormányzat alá rendelt városok, a fegyveres erők választott küldöttei, valamennyi nemzetiség, „demokratikus párt” és szervezet – törvényhozási vitái elég temperamentumossá váltak. Például Kína 2006-ban életbe lépő csődtörvényét 12 éves tárgyalás előzte meg, mivel az Országos Népi Gyűlés, a KKP és a végrehajtó hatalom igyekezett egyensúlyt teremteni a munkavállalók és a hitelezők érdekei között. A tulajdonjog kérdéséről is éveken át vitáztak, mivel sok idősebb állampolgár továbbra is erőteljesen függ az állami tulajdontól. Röviden, bár a kínai politikai rendszer továbbra is erősen centralizált, egyre több lehetőséget biztosít állampolgárainak, hogy befolyásolhassák a politikai életet.
A két leginkább aggasztó korlátozás Kínában a vidékről városba költözés tiltása és a gyerekek számának korlátozása. Mindkét rendelkezés jól tükrözi az ország két igen komoly problémáját, a lakosság aszimmetrikus eloszlását – Kína népességének több mint 90 százaléka az ország keleti felébe „szorult” –, valamint az abból is következő rendkívüli túlnépesedést. Mindazonáltal a lakossági nyomásra reagálva, mindkét rendelkezésen jelentősen enyhítették. A gyermekvállalás alapvető korlátozása továbbra is érvényben van Kínában, de helyenként már puhítottak rajta: ilyen például, hogy a nagyvárosban élő egyke szülők már két gyermeket is nevelhetnek.
Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni: a kínai vezetés nem azért hajtja végre ezeket a változásokat, hogy érvényt szerezzen az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatában foglalt eszméknek, vagy megfeleljen külföldi igényeknek. A gazdasági jólét érdekében engedték ki „az egyéni jogok szellemét a palackból”. Ugyanakkor amíg Kína továbbra is biztosít alapvető gazdasági jogokat az állampolgárainak, addig lassan, de fokozatosan a demokrácia felé vezető úton halad.
