Koszovó: szerb nem az EU javaslatára

Ezzel gyakorlatilag zátonyra futottak a Belgrád és Pristina között a kapcsolatok normalizálásáról kezdett tárgyalások.

KG
2013. 03. 21. 21:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elutasítással kapcsolatban a legnagyobb példányszámú belgrádi napilap, a Blic idézte Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök-helyettest, aki – mint az újság írta – minderről pénteken tájékoztatja a kormányt. A lapnak Vucic úgy nyilatkozott, hogy az előző nap Brüsszelben az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Catherine Ashton közvetítésével folytatott, magas szintű szerb–koszovói tárgyalási fordulón Belgrád képviselője elfogadhatatlannak nevezte az Észak-Koszovóban többséget alkotó szerbek helyzetének rendezését célzó javaslatot. Vucic – akit a szerb politika egyik legerősebb emberének tartanak – úgy értékelte, hogy egy százalék esély sem volt a javaslat elfogadására.

Hasonlóan nyilatkozott a szerb parlament Koszovóval foglalkozó bizottságának elnöke, Milovan Drecun is, aki azt állította, hogy Ashton elfogadhatatlan feltételeket szabott Szerbia számára, szavai szerint olyan feltételeket, amelyek a szerb nemzeti érdekek minimumát sem érik el. Mindketten utaltak arra, hogy a pristinai kormány nem hajlandó tényleges autonómiát biztosítani a Koszovó északi részén élő szerbek számára, ezért – mint hangoztatták – nincs esély a kompromisszumra.

Korábbi értesülések szerint az észak-koszovói szerbek a korábbi szerb állami intézmények további működését akarják, és nem hajlandók elismerni, hogy a koszovói függetlenség kikiáltása óta az ottani szerb kisebbség immár az albán többségű Koszovó része. A koszovói fél az említett szerb követeléseket elutasította.

Stefan Füle, az Európai Bizottság bővítési biztosa a hét elején Belgrádban kijelentette, hogy a reformok sikere mellett a Koszovóval való kapcsolatok javításától függ az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdése Szerbiával. Vucic miniszterelnök-helyettes ugyanakkor a közvetítői szerepet betöltő Brüsszel javaslatának elutasítása ellenére azt hangoztatta, hogy Szerbia – mint fogalmazott – tovább kíván haladni „európai útján”. A politikus elismerte, hogy a Koszovóval való kapcsolatok rendezése a csatlakozási tárgyalások megkezdésének előfeltétele. „Ám nem léphetünk üres kézzel a szerb nép elé” – tette hozzá.

A mostani kudarc ellenére van remény arra, hogy a szerb és a koszovói kormányfő, Ivica Dacic és Hashim Thaci tárgyalásai nem szakadnak meg. Belgrádi értesülések szerint a két miniszterelnök április 2-án Brüsszelben ismét találkozik egymással.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.