– A deklarációkból ítélve ismét Közép-Európa került az idén a magyar külpolitika fókuszába. Indokolja ezt, hogy júliusban Budapest veszi át Varsótól a visegrádi négyek elnökségét. Erős Közép-Európáról beszélni Lengyelország nélkül nem lehet, ám egyáltalán ugyanazt az országcsoportot értjük-e Közép-Európa alatt?
– Azt gondolom, Közép-Európa nem csak a deklarációk szintjén került az érdeklődés homlokterébe. Az utóbbi időben számos olyan, a gyakorlatban is megmutatkozó lépést tettünk, ami bizonyította, hogy autentikus az az érdeklődés, amivel Magyarország és Lengyelország Közép-Európára figyel. És ez nem csak a visegrádi csoportban betöltött elnökségekben vagy a magyar Közép-Európa-évben nyilvánul meg. Ma sok mindenről hasonlóan gondolkodunk. A megegyezés az Európai Unió következő költségvetéséről közös siker, amelyhez Közép-Európa és a vele egyetértő európai partnerek egyaránt hozzájárultak. A nagyon jó, rendszeres és közvetlen politikai kapcsolatok, a régió energetikai biztonságát célzó konkrét intézkedések, az infrastrukturális projektek, nyugat-balkáni és keleti partnereink támogatása, a V4 Harccsoport létrehozását érintő nagyon is konkrét döntések csak néhány azok közül a tényleges lépések közül, amelyek a régión belüli szorosabb együttműködést igazolják. Örülök, hogy ön is azon a véleményen van: erős Lengyelország nélkül nincs erős Közép-Európa. Azt gondolom ugyanakkor, hogy ez az állítás megfordítható. Egy erős Közép-Európa Lengyelország pozícióját is erősíti. Közép-Európa fogalma önmagában is nehezen behatárolható, sokáig lehetne vitatkozni a jelentésén. Lengyel szemszögből ugyanis Közép-Európába a balti államok, Fehéroroszország és Ukrajna is beletartozik, magyar perspektívából nyilván délebbre nyúlik a régió, de nem is ez a lényeg. A fontos az, hogy Magyarország, Lengyelország és visegrádi partnereink a Közép-Európa-fogalom minden lehetséges alakváltozatában benne vannak, ez pedig egyrészt hatalmas lehetőség, másrészt komoly kötelezettségekkel is jár országainkra nézve.
– Abban mindenki egyetért, hogy erősíteni kell a térség presztízsét, globális láthatóságát, a régió azonban érezhetően eltérő súllyal szerepel a tagországok külpolitikai gondolkodásában. Míg Magyarország erőteljesen hangsúlyozza a közép-európai identitás erősítésének szükségességét, addig Lengyelország a régióhoz pragmatikusan, az uniós lobbierő szempontjából, ha úgy tetszik, távolságtartóbban közelít. Más megközelítésben képletesen úgy is fogalmazhatnánk, hogy míg Budapest felülne a varsói gyorsra, addig Varsó nem nagyon várná be a lassan kászálódó utasokat. Egyetért ezzel?
– Örülök, hogy ön is pragmatikusnak látja a lengyel politikát. Szövevényes történelmünk során gyakran hiányzott ez a hozzáállás. Nagyon is konkrét dolgokról és érdekekről beszélünk, így a pragmatizmus biztosan nem fog ártani. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy a közép-európai régió és a visegrádi együttműködés valóban nagyon fontos számunkra. Ezt őszintén mondom, és azt gondolom, hogy a most zajló lengyel visegrádi elnökség ezt hitelt érdemlően igazolja is. Szeretnénk tágabb kontextusba helyezni a régió együttműködését, megerősíteni a visegrádi márkát, mert nagyra értékeljük jelentőségét, amit már nem csak Európában ismernek fel. Ezt a célt szolgálják a Nyugat-Balkánnal, a Keleti Partnerséggel, a balti és északi országokkal vagy a német kancellárral és a francia elnökkel kibővített tanácskozások, ahogy azok a találkozók is, amelyekre még az elnökségi időszak alatt a világ gazdasági nagyhatalmainak vezetőit hívjuk. Emellett a miniszteri és szakértői szintű megbeszélések egész sora zajlik folyamatosan. A V4-es elnökség alatt olyan témákat vetünk fel, amelyek nemcsak nekünk, hanem az egész kontinensnek fontosak. Ilyen a biztonság, az energetika kérdése vagy Európa politikai és gazdasági jövője. Ami pedig a varsói gyorsot illeti, szeretném hangsúlyozni – eltérve a nálunk is és Magyarországon is közkeletű retorikától –, hogy ez a bizonyos gyorsvonat nem „száguldhat” 55 km/órás sebességgel, lehetetlen, hogy több mint 12 órára legyen szüksége a Budapest–Varsó távolság leküzdéséhez. Szerintem ez egy valós, egyben nagyon is szimbolikus probléma.
– Zavaró lehet az is, hogy a két ország – retorikai szinten legalábbis – másképp látja az Európai Uniót. Ráadásul a két ország helyzete is egyre nyilvánvalóbban eltérő az EU-n belül. Míg Varsó határozottan a centrum felé törekszik, s optimistább hangot üt meg, addig Budapest mind jobban csúszik a perifériára, s szkeptikusabb. Működhet-e ilyen helyzetben legalább régiós szinten a szolidaritás?
– A szolidaritás ennél sokkal többet jelent. Erős érzelmi töltéssel is rendelkezik ez a fogalom, és ebben a tekintetben a lengyel– magyar kapcsolatokkal nincs semmilyen probléma. A többéves pénzügyi keret körüli kemény viták megmutatták, hogy a kulcsfontosságú európai kérdésekben is képesek vagyunk hatékonyan, az egymás iránti szolidaritást is megőrizve fellépni. Az, hogy a tárgyalások végéig sikerült megőrizni a visegrádi csoport egységét, azt bizonyítja, képesek vagyunk perspektivikusan és globálisan gondolkodni, a közös hang pedig, amelyen megszólalunk, nem hagyható figyelmen kívül. A tárgyalások eredményén túl közös európai sikerünk az a pozitív jelzés, hogy tudunk hatékonyan és szolidárisan cselekedni. Azt gondolom, hogy az ön által említett régiós szintű szolidaritás nap mint nap igazolást nyer. Lengyelország valóban a centrum felé törekszik, stabil, versenyképes és erős Európát akar. Ahhoz, hogy tényleges befolyásunk legyen a stratégiai döntésekre, a centrumban kell lennünk. A retorikát nem szeretném kommentálni, mert az mindig a legkülönfélébb körülmények függvénye. Ugyanakkor örülök annak, hogy a számos, minket is terhelő gond ellenére sikerült megőrizni a lengyel optimizmust és az igenlő látásmódot, amellyel Európára tekintünk. Sokféleképpen magyarázzák ezt a szakértők, de az biztos, hogy az elmúlt néhány évben egyfajta áttörés következett be abban, ahogy a lengyelek magukról és a jövőjükről gondolkodnak. A személyes véleményem az, hogy arra a nagyon nehéz helyzetre, amelybe hosszú időre bennrekedtünk, és amit a történelem kényszerített ránk, csak az európai uniós tagságunk jelentett igazi megoldást. Nem kell feltétlenül valami- vagy valakiellenesnek lenni, és jól láthatóan a lengyelek nagy része is úgy gondolja, hogy az Európa-pártiság jó és támogatható dolog. Így hát Európa-pártiak vagyunk, és ez ma Lengyelországnak mérhető eredményeket hoz. Azt is gondolom, hogy sikerrel – bár kétségkívül hatalmas erőfeszítések árán – építjük Lengyelország egészen új pozícióját Európában és a világon.
Stier Gábor
A teljes interjút a pénteki Magyar Nemzetben olvashatja.
