A másik ok Észak-Korea technológiai hiányosságaiban keresendő. A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy Phenjan nem rendelkezik olyan technológiával, amelynek segítségével atomcsapást tudna mérni az amerikai kontinensre. Azonban a közelmúltbeli „űrprogramban” elért sikerek és a nukleáris kísérletek azt bizonyítják, Észak-Korea törekszik az előrelépésre ezen a területen.
Kívülről nézve a kommunista állam aggodalmai – miszerint a hadgyakorlatok egy valódi támadás előkészítését lepleznék – alaptalannak tűnnek, de elképzelhető, hogy azok mögött tényleges bizonytalanság húzódik meg. A kelet-ázsiai ország elsősorban katonai fejjel gondolkodik, így nem csoda, hogy szkeptikus a gyakorlat jellegét illetően. Észak-Korea gyanúját csak tovább erősítheti, hogy Phenjan maga is követett el hasonlót. 1950 júniusában ugyanis Kim Ir Szenék hadgyakorlatnak álcázva jelentős katonai erőt mozgósítottak a 38. szélességi fok irányába.
Clinton elnök országlása idején rendszeresen törölte a hadgyakorlatokat annak érdekében, hogy ösztönözze a tárgyalásokat Észak-Korea nukleáris programját illetően. A kelet-ázsiai ország pedig most újabb módszereket keres a fenyegetőzésre az otthoni hatalom megszilárdítása érdekében és annak reményében, hogy az Egyesült Államok ismét abbahagyja a hadgyakorlatokat, mint az előző demokrata elnök idejében. De mivel a nyugat blöffnek tartja Phenjan kijelentéseit, tovább gyakorlatoznak. A két atomhatalom közötti tárgyalások során valószínűtlen, hogy meggyőzik Észak-Koreát arról, hogy hagyjon fel nukleáris programjával.
