Több mint 40 000 amerikai és dél-koreai katona folytat hadgyakorlatot a Koreai-félszigeten az éves Foal Eagle művelet részeként. Amerikai bombázók, harci repülőgépek és tengeralattjárók érkeztek a térségbe, hogy erősítsék Dél-Korea biztonságérzetét. Washington így demonstrálja Szöul iránti elkötelezettségét. Észak-Korea azonban más szemmel néz ezekre az erőfitogtatásokra: ők úgy vélik, azok akár egy meglepetésszerű támadást is fedezhetnek. Phenjan a szokásos fenyegetésekkel válaszolt az USA-nak és Dél-Koreának – olvasható a BBC elemző írásában.
Az észak-koreai helyzet nemzetközi visszhangja azt a benyomást keltheti, hogy a közelmúltbeli felfokozott feszültség a semmiből érkezett. Valójában Phenjan már évtizedek óta tiltakozik a hadgyakorlatok ellen. A mostani fenyegetések azonban intenzitásukban és specifikusságukban is eltérnek a korábbiaktól. Az elmúlt hónapban Phenjan közölte, Észak-Korea érvénytelennek tekinti az 1953-as háború után Dél-Koreával kötött fegyverszüneti megállapodást, illetve megszakították az Észak és Dél közötti forródrót-kapcsolatot. Majd Észak-Korea harckészültségbe helyezte hadászati rakétáinak és nagy hatótávolságú tüzérségi fegyvereinek egységeit, és parancsot adott arra, hogy ezek az Egyesült Államok guami és hawaii támaszpontjait, valamint az ország kontinentális területét vegyék célba. Szombaton hajnalban Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot Dél-Koreával szemben, a hadsereg a „végső parancsra” vár Kim Dzsong Untól. A washingtoni Fehér Ház közölte, komolyan veszi a bejelentést, de jelezték, hogy a kommunista állam részéről nem szokatlan a fenyegetőzés.
Phenjan legvakmerőbb bejelentése, hogy fenntartja magának a jogot egy megelőző nukleáris háborúra Washington vagy Szöul ellen. Bár a forródrótos ígéretét beváltotta, nem valószínű, hogy Észak-Korea a többi fenyegetést is valóra váltja, legalábbis nem a közeli jövőben.
Ennek egyik oka az, hogy Kim Dzsong Un kemény hangvételű beszédeinek fő közönsége az otthoniakból áll. A fiatal vezető gyorsan haladt felfelé a koreai néphadsereg ranglétráján, annak ellenére, hogy elég „keveset tett” előmeneteléért. Azonban a „kommunista állam ellenségeivel” szembeni határozott magatartása segíti a katonai és a politikai hatalom megszilárdításában.
A másik ok Észak-Korea technológiai hiányosságaiban keresendő. A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy Phenjan nem rendelkezik olyan technológiával, amelynek segítségével atomcsapást tudna mérni az amerikai kontinensre. Azonban a közelmúltbeli „űrprogramban” elért sikerek és a nukleáris kísérletek azt bizonyítják, Észak-Korea törekszik az előrelépésre ezen a területen.
Kívülről nézve a kommunista állam aggodalmai – miszerint a hadgyakorlatok egy valódi támadás előkészítését lepleznék – alaptalannak tűnnek, de elképzelhető, hogy azok mögött tényleges bizonytalanság húzódik meg. A kelet-ázsiai ország elsősorban katonai fejjel gondolkodik, így nem csoda, hogy szkeptikus a gyakorlat jellegét illetően. Észak-Korea gyanúját csak tovább erősítheti, hogy Phenjan maga is követett el hasonlót. 1950 júniusában ugyanis Kim Ir Szenék hadgyakorlatnak álcázva jelentős katonai erőt mozgósítottak a 38. szélességi fok irányába.
Clinton elnök országlása idején rendszeresen törölte a hadgyakorlatokat annak érdekében, hogy ösztönözze a tárgyalásokat Észak-Korea nukleáris programját illetően. A kelet-ázsiai ország pedig most újabb módszereket keres a fenyegetőzésre az otthoni hatalom megszilárdítása érdekében és annak reményében, hogy az Egyesült Államok ismét abbahagyja a hadgyakorlatokat, mint az előző demokrata elnök idejében. De mivel a nyugat blöffnek tartja Phenjan kijelentéseit, tovább gyakorlatoznak. A két atomhatalom közötti tárgyalások során valószínűtlen, hogy meggyőzik Észak-Koreát arról, hogy hagyjon fel nukleáris programjával.
