Ebben megerősítette, hogy nem bujkál, továbbra is a házában, nem pedig egy orosz hajón vagy Iránban él. „Szíriában tartózkodom, népem körében” – mondta. Hozzátette, hogy a haláláról, eltűnéséről szóló kósza híreket Szíria ellenségei terjesztik. Hangoztatta, hogy rendszerének bukása dominóhatást váltana ki a Közel-Keleten, és destabilizáló hatással lenne a térségen túli világra is hosszú éveken, évtizedeken át.
Szólt arról, hogy Törökország közvetlenül támogatja a „terroristákat” (lázadókat) Szíriában. „A török vezetés Szíriában vérrel mocskolta be a kezét” – állította az államfő. Kifejtette: „kizárólag a szíriai nép joga, hogy az elnököt megtartsa tisztségében vagy leváltsa onnan”. Számos külföldi ország ellenséges vele, de ezeknek az államoknak ahhoz nincs joguk, hogy követeljék távozását a hatalomból, erről csak a szíriai nép dönthet – mondta. A továbbiakban arról beszélt, hogy több állam közvetlenül fegyverekkel látja el a lázadókat. Libanonban is vannak körök, amelyek támogatják a Szíriába érkezett „terroristákat”. Sokan akarják a rendszer bukását, de bárhogy igyekeztek, ez nem következett be. Kiemelte azonban, hogy Izrael, amely szíriai területeket foglalt el, továbbra is országa ellensége marad.
Az államfő a nyugati országokkal kapcsolatban azt fejtegette, hogy nincs joguk a szíriai demokrácia problémakörével foglalkozni, mert felelősek az országban és a térségben elkövetett gyilkosságokért. Úgy vélekedett, hogy a szíriai válság nem helyi jellegű, az nemzetközi hatású, mert a nemzetközi közösség háborút vív Szíriával. Ez a harc küzdelem a régió térképének átalakítására, egyben a nagyhatalmak egymás közötti csatája is – érvelt Aszad.