Drámai mértékű politikai változással járt a tavaly decemberben tartott előre hozott választás Japánban, amely a Liberális Demokrata Párt (LDP) fölényes győzelmével zárult. Az alakulat 294 helyet szerzett a 480 fős alsóházban, és az Új Komeito párttal együtt kétharmados többséget alkot, a tavalyi voksolás így egyértelműen népszavazás volt a korábbi Japán Demokrata Párt (JDP) három és fél éves működéséről – állítja Kevin Placek politikai elemző legfrissebb tanulmányában. Abe Sinzó miniszterelnök számára a következő kihívás az lesz, hogy a júliusi felsőházi választáson megszerezze a képviselői helyek többségét.
A szakértő a voksolás elemzése során kitért arra, hogy a JDP parlamenti helyei háromnegyedét elveszítette, valamint jól láthatóan megerősödött a Japán Restaurációs Párt (JRP), amelynek egyre nagyobb befolyása van az országban. Placek szerint ráadásul a szavazásnak ezen túlmutató jelentősége is volt. Arra hívta föl a figyelmet, hogy a JDP 2009-es győzelmét sokan történelmi fordulópontnak értékelték, mivel az LDP közel 50 év után távozott a hatalomból. A demokraták kormányzásuk során nem tudták teljesíteni a választói elvárásokat, így az LDP tavaly a riválisához hasonló mértékű győzelemmel tért vissza.
A politikai elemző szerint mindezek alapján a 2012-es választás nagyobb jelentőséggel bír, mint a négy évvel ezelőtt tartott megmérettetés. Elsőként arra hívta föl a figyelmet, hogy bár az LDP megszerezte a mandátumok 79 százalékát, a szavazatoknak csupán a 43 százalékát kapta. Ez a nem egyértelmű felhatalmazás mindenképpen arra kényszerítheti az Abe-kabinetet, hogy az embereket legjobban foglalkoztató gazdasági ügyekkel foglalkozzon – jelentette ki Placek. „Függetlenül attól, hogy az »Abenomics« sikeres lesz-e vagy nem, a japán gazdaság ismételten recesszióba került, immár harmadszor az elmúlt öt évben.”
A szakértő úgy látja, hogy az Abe-kabinet külpolitikája is jelentős változáson megy át a korábbi évtizedekhez képest. Az ország nagyobb függetlenségre törekszik, aminek az egyik jele, hogy az alkotmányba belekerülhet a kollektív önvédelem joga, valamint szorosabb viszonyra törekszik Dél-Koreával – vélekedett. Az Egyesült Államokkal kapcsolatban a szerző kiemelte, hogy a JDP-kabinet idején feszültté vált a viszony, azonban a tavalyi kormányváltást követően ismételten megélénkültek a kapcsolatok.
A Japán-szakértő úgy látja, komoly változást jelenthet a politikai versenyben, hogy a JDP súlyos veresége ellenére rendelkezik kormányzati tapasztalattal, amely a korábbi évtizedekben nem volt elmondható. Az ellenzéki pártnak továbbra is többsége van a felsőházban, így a jövőben mindenképpen jobban körvonalazhatja az ideológiáját, megerősítheti a szervezetét, ennek révén pedig a következő választáson kormányképes szervezetnek tüntetheti föl magát az emberek előtt – olvasható az elemzésben.
Placek kifejtette azt is, hogy a legfontosabb változás a JRP felemelkedése és harmadik erővé válása. A Hasimoto Tóru oszakai polgármester által vezetett alakulat 54 helyet szerzett a tavalyi választáson, amely csupán kettővel kevesebb, mint a JDP mandátumszáma, így az alakulat jövőbeli sikere esetén megrendítheti az évtizedeken át stabil ellenzéki pozíciót betöltő demokratákat – vélekedett. Összességében a szerző szerint a felsorolt tényezők egyértelműen azt mutatják, hogy a 2012-es választás jóval nagyobb mértékben alakította át a japán politikai rendszert, mint a 2009-es megmérettetés.