A média talán a szeptember 11-i terrorcselekmények óta nem teljesített ilyen magas fordulatszámon. A nagy kábeles tévécsatornák – CNN, ABC, CBS, NBC – félredobták időzített programjukat, és gyakorlatilag 24 órában közvetítették a bostoni eseményeket – hosszú időn át még reklámokat sem sugároztak. A nézettségért folyó öldöklő verseny közben egyesek nem sokat törődtek a források ellenőrzésével vagy éppen az ártatlanok védelmével. Nem gond, hiszen az új információk úgyis öt perc alatt a rossz régi helyébe lépnek – vélik egyesek. Vége a felelős újságírás korának – jósolják mások.
A hibás információk hosszú sora a New York Post nevű bulvárlapnál kezdődött, amely már órákkal a robbantás után egy „sötét bőrű, szaúdi nemzetiségű” gyanúsítottról cikkezett. Hamarosan kiderült, hogy az illetőt csak egy túlbuzgó szemtanú teperte le és adta át a rendőrségnek, kihallgatása után pedig azonnal szabadon engedték. Aztán következett a történet talán legsúlyosabb bakija: a CNN, az AP, majd a Boston Globe és a Fox News is „megbízható rendőrségi forrásokra hivatkozva” azt jelentette, megvan a gyanúsított, már el is fogták, viszik a bíróság felé.
Hamarosan kiderült, az egészből gyakorlatilag semmi sem igaz. A sajtó és az internet hamarosan új gyanúsítottakat talált: a New York Post szombati címlapja például „Táskás emberek” felirattal jelent meg, alatta pedig két hátizsákos férfi fotója volt látható – az aláírás szerint „őket keresik a hatóságok”. Az már csak a belső oldalon található írásból derült ki, hogy a fényképen látható személyek csupán lehetséges gyanúsítottak – hamarosan pedig megállapították, hogy semmi közük a robbantáshoz, a Post egyik „gyanúsítottja” egy tizenhét éves helyi gimnazista volt.
Az is kiderült, hogy az azonnali internetes közlés lehetősége még az egyébként tapasztalt rókákat is kelepcébe tudja csalni. Nicholas Kristof, a The New York Times sztárriportere például közvetetten a republikánusokra kente a tragédiát, amiért hosszú ideje nem engednek igazgatót kinevezni a robbanószer-ellenőrző hivatal élére, Erik Rush konzervatív publicista pedig azonnal a „muszlimokat” tette felelőssé a robbantásért.
Az egymással szemben álló oldalak elvakult képviselői az Egyesült Államokban sem restek politikai hasznot húzni a tragédiából: az MSNBC ultraliberális kommentátora (és Michael Moore botrányfilmes), Chris Matthews például rögtön a „szélsőjobbot” kezdte emlegetni, míg Alex Jones radikális jobbos rádiós szerint a merényletet a kormány tervezte meg, hogy aztán erre hivatkozva elvehesse az amerikaiak féltve őrzött fegyvereit és szabadságjogait.
A gyakran az új évezred újságírásaként emlegetett közösségi média sem szerepelt ugyanakkor sokkal jobban. A Twitter, a Facebook, a Reddit és más oldalak felhasználói azonnal vad spekulációba kezdtek, a tömegek erejével próbálták átfésülni a robbanás előtt-közben-után készült fotókat és videókat, és rátalálni a tettesekre. A civil újságíró-nyomozók munkája azonban jobbára szintén hibás tippeket eredményezett: a Reddit például egy március óta eltűntnek nyilvánított egyetemistát nevezett meg tettesként, mivel annak fotója hasonlított a fiatalabb elkövetőről közzétett FBI-képhez. Sunil Tripathi nevét milliók kötötték össze a szörnyű tettekkel, az információt pedig több „komoly” újságíró átvette és megosztotta. Az eltűnt diák családja „különösen fájdalmasnak” nevezte a gyanúsítgatást. A civilek ugyanakkor gyakran érdekes információmorzsákat közöltek a hajtóvadászatról: az ő morzsás felvételeiknek köszönhetően láthattuk, ahogy a rendőrség átvizsgálja a (valódi) tettesek autóját, vagy ahogy a sötét éjszakában lövéseket váltanak a gonosztevők és a hatóságok.
A korábban ritkán látott baklövéshalmaz komoly vitákat eredményezett az amerikai sajtóban – nem csupán magukról a tévedésekről, de a szakma 21. századi helyzetéről is. „Az egész olyan volt, mint egy M. Night Shyamalan-film: a gyanúsítottat elfogták, letartóztattak, bíróságra vitték – aztán puff! egyszerűen eltűnt. Ilyen egy CNN-féle exkluzív sztori: azért exkluzív, mert egy szó sem igaz belőle” – gúnyolta a csatornát Jon Stewart humorista. Stewart és más kommentátorok is különösen felháborodtak azon, ahogy a CNN a hibát kezelte: a téves információkat közlő veterán riporter, Peter King nem kért bocsánatot. „Úgy tűnik, tévedés történt” – kommentálta az esetet King. Hasonlóan viselkedett a New York Post is, melynek vezető szerkesztője kiállt a hibás címlapsztori mellett.
Van, aki máris a hagyományos, felelős újságírást siratja. „Egykor a fogyasztók néhány tekintélyes, vagy legalábbis egyöntetűen annak tartott forrásból szerezhették be az információkat. Ma azonban ez a mérvadó megbízhatóság eltűnt: a nézőre/olvasóra hárul, hogy kiszűrje, mit hihet el a híreknek és mit nem” – fogalmaz David Westin, az ABC News két éve leköszönt elnöke. „Sosem láttam még ilyen kevés bűnbánatot ilyen nagy hibák kapcsán. Úgy tűnik, ma már elfogadott, hogy a média feladata egyszerűen továbbadni mindenféle híresztelést – ha hibásnak bizonyul, majd kijavítjuk” – nyilatkozta Edward Wasserman, a University of California újságírói dékánja.
Mások szerint azonban épp ez a sebesség teszi bocsánatossá a korábbinál nagyobb hibaszázalékot. „A hibákat villámgyorsan vissza lehet vonni, az újságírás önjavító mechanizmusa gyorsabb, mint valaha” – véli Mark Jurkowitz washingtoni újságírás-szakértő. A 21. század közönsége tulajdonképpen már számít a bakikra, és megbocsátó, ha látja a megbánás jeleit. „Az emberek tudják, hogy egy sebesen hömpölygő hírfolyamban becsúszhatnak hibák” – magyarázza Scott Maier újságíró-professzor.
Egy biztos: az amerikai újságírók most jóval elővigyázatosabbak, mint valaha. Chuck Todd, az MSNBC egyik műsorvezetője tegnap kétszer is leállította egyik elemzőjét, amikor az kevéssé megalapozott találgatásokba kívánt bocsátkozni az elkövetők terrorkapcsolatait illetően. „Ne haragudj, de közbe kell szólnom. Szerintem ezt ne tegyük közzé, amíg nem vagyunk biztosak benne” – szólt közbe Todd.
(CNN, cnn.com, The New York Times, nytimes.com, The Washington Post, washingtonpost.com, Politico, politico.com, Fox News, foxnews.com, Gawker, gawker.com)
