Az amerikaiak szeretnek nagyban gondolkodni, még akkor is, ha az egyik legnépszerűtlenebb és legellentmondásosabb vezetőjükről van szó. Ha valaki meg szeretné tekinteni a Bush-múzeumot, először át kell vágnia a 61 négyzetméteres telken elterpeszkedő, őshonos texasi növényekkel beépített parkon – így juthat el a George W. Bush Elnöki Központ két mészkő-tégla épületéhez, ahol aztán 21 ezer négyzetméteren járhatja körül az előző elnök emlékét őrző relikviákat. A múzeum mellett egy elnöki könyvtár és archívum (70 millió oldalnyi anyag, 200 millió e-mail, 4 millió digitális fotó) és egy, a „Bush munkáját továbbvivő” civil szervezet is helyet kapott a központban. Az egész komplexum körülbelül 250 millió dollárba (58 milliárd forint) került.
A történészek bizonyára számtalan érdekességre lelnek majd az adathalmaz rejtett zugaiban, az átlagembert azonban inkább azok a momentumok érdeklik majd, melyek meghatározták a Bush-érát, a 2000-es választási botránytól kezdve a bevándorlási reformtörekvéseken és adócsökkentésen át a háborúkig. A legfontosabb eseményt – a szeptember 11-i terrortámadást – a ledőlt ikertornyok két elgörbült gerendája jelképezi, a falon minden egyes áldozat neve olvasható, sőt még az elhíresült hangosbeszélő is megtekinthető, amellyel Bush másnap a romokon állva egész Amerikát kitartásra buzdította. A hangnem természetesen nem kritikus, hiszen ez itt nem is lehet cél, ám egyoldalú tömjénezésről sincs szó. Az iraki kérdést illetően például Condoleeza Rice egy videóban elismeri, az országban végül sosem találtak tömegpusztító fegyvereket – ám hozzáteszi azt is, hogy Szaddám Huszeinnek megvolt a lehetősége, hogy ilyeneket állítson elő. Hasonló a helyzet a „különleges kihallgatási módszerekkel” kapcsolatban is – Rice említést tesz az ellentmondásról, de kijelenti, mindent csak az emberek biztonságáért tettek.
A digitális kor lehetőségeit kihasználva a központ beülteti a látogatót az elnöki székbe, és megkérdezi: te hogyan döntöttél volna? Egy interaktív „játék” keretében központi kérdésekben kell megtalálni a helyes utat: jó lépés-e megtámadni Irakot, vagy biztonságosabb, ha Szaddám hatalmon marad? Ki kell-e menteni a bankokat, vagy hagyni, hogy összeomoljon a rendszer? Mi a megfelelő válasz a Katrina hurrikán pusztítására? Az alkalmi elnök választását valódi fehér házi tanácsadók segítik, közben folyamatosan érkező rendkívüli hírek sürgetik a döntést, végül Bush maga magyarázza el, ő miért úgy lépett, ahogy. Nem csak képletesen lehet azonban elfoglalni Bush helyét: a központban teljes életnagyságban felépítették az Ovális Irodát is, ahol a látogató lefotóztathatja magát az elnöki asztal mögött ülve, vagy megtekintheti az exelnök dedikált baseball-labdákból álló gyűjteményét is.
Az idő megszépíti az emlékeket, vagy éppen segít belátni azt, ami a pillanat hevében még kevéssé volt egyértelmű. Így van ez Bush esetében is, aki most, hogy újra a lapok címlapjára került, jóval kedvesebb szavakat olvashat magáról, mint öt-hat évvel ezelőtt, amikor kommentátorok sora „minden idők legrosszabb elnökének” kiáltotta ki. „George W. Bush mindig is alapvető elvei, értékei szerint kormányzott, és keveset törődött vele, hogy mit gondolnak róla. Hitt benne, hogy a történelem majd igazságot szolgáltat neki” – írja Mark McKinnon a The Daily Beast hasábjain. „Őszinteség, tisztesség, emberiesség – mindig tudtam, hogy erre a három dologra számíthatok tőle” – írja az elnökről Michael Gerson a The Washington Post véleményoldalán. „Nem volt amerikai elnök, aki annyi életet mentett volna meg, mint ő” – magyarázza Ellen Ratner a Fox News weboldalán, Bush afrikai AIDS-ellenes küzdelmére utalva. Úgy tűnik, hogy az amerikai nép is megbocsátott: Bush 20 százalék körüli támogatottsági mutatókkal köszönt le 2008-ban, egy friss felmérés szerint azonban ma már a választók 49 százaléka pozitívan értékeli tevékenységét.
A jeles alkalom még a korábbi legkeményebb riválisokat is megpuhította. Barack Obama, aki gyakorlatilag anti-Bushként nyert választást 2008-ban, most elődjét méltatta a központ megnyitóján, 10 ezer néző előtt. „Amikor először léptem be az Ovális Irodába, találtam egy levelet az asztalon. George írta nekem, és arról szólt, amit aztán a saját bőrömön is megtapasztaltam: hogy az elnöki munka az alázatról szól – mesélte Obama. – Ismerjük Bush elnököt, az embert, és ismerni annyit tesz, mint szeretni. Mert Bush elnök igazán jó ember.” Obama mellett Clinton – aki őszinteségét dicsérte – és Jimmy Carter – aki afrikai humanitárius munkájára emlékeztetett – méltatta a negyvenharmadik elnököt. Jelen volt az „ünnepelt” édesapja, George H. W. Bush is.
A figyelem végül magát Busht is előcsalta évek óta tartó önkéntes média-száműzetéséből. „Szeretnék tevékenyen élni, szeretném jobbá tenni a világot – mindezt pedig úgy, hogy nem folyok bele a napi politikába” – nyilatkozta az exelnök a CBS televíziónak. Bush elmondta, reméli, hogy a jelenlegi kormánynak sikerül keresztülvinni a bevándorlási reformot, amibe neki beletört a bicskája, beszélt apjához való viszonyáról – „mindig is ő volt a példaképem, szeretem és feltétel nélkül tisztelem” –, új hobbijáról, a festészetről – „új értelmet adott az életemnek” – és arról is, hogy reméli, nem ő volt az utolsó Bush a Fehér Házban. „A republikánus párt hamarosan vezetőt fog választani, és én remélem, hogy ezt az embert Jebnek hívják majd” – utalt öccsére. Nem is Bushról lett volna szó, ha nem ejtett volna el végezetül egy humoros elszólást. „Volt olyan időszak az életemben, amikor nem hogy nem jártam könyvtárba, el sem találtam volna egybe sem” – kezdte mondandóját a róla elnevezett kulturális központ megnyitóján a negyvenharmadik elnök.
(The New York Times, nytimes.com, The Washington Post, washingtonpost.com, The Daily Beast, thedailybeast.com, Fox News, foxnews.com, Los Angeles Times, latimes.com, CBS News, cbsnews.com)
