A SANA állami hírügynökség azt jelentette, hogy a mecset tornyát az al-Kaida terrorszervezethez kötődő Dzsabhat an-Nuszra csoport lázadói robbantották fel. Az állami televízió egyenesen azt hangoztatta, hogy a lázadók célja az volt, hogy a pusztításért „a szíriai hadseregre háríthassák a felelősséget”.
Egy aleppói ellenzéki aktivista, Mohammed el-Hatíb ugyanakkor azt közölte, hogy a szíriai hadsereg egyik harckocsija vette tűz alá a minaretet, s teljesen lerombolta. Egy internetre feltöltött videofelvételen a lázadók egyike szintén azt mondja, hogy a hadsereg „harckocsijai vették célba a minaretet, s lőtték mindaddig, amíg le nem omlott”. Egyelőre azonban egyetlen olyan videofelvétel sem áll rendelkezésre, amely a leomlás pillanatait örökítette volna meg. Aleppó óvárosa – benne az eredetileg a VIII. században épült, majd a XIII. században átépített mecsettel – szerepel az UNESCO világörökség-listáján.
Továbbra sem tudni annak a két ortodox püspöknek a hollétéről, akiket két napja raboltak el Szíriában. Egy francia segélyszervezet korábban azt közölte, hogy szabadon engedték őket, szerdán azonban a görög ortodox egyház képviselői cáfolták az erről szóló értesüléseket, s maga a francia szervezet is visszakozott. Az antióchiai görög ortodox patriarkátus egyik püspökét, Bulosz Jazigit, valamint egy másik aleppói püspököt, Gregoriosz Johanna Ibrahimot a török határ és az észak-szíriai Aleppó közötti útszakaszon, Kfar Dael településnél rabolták el autójukból hétfőn. Sofőrjüket – egy diakónust – a támadás helyszínén agyonlőtték. Az antióchiai görög ortodox patriarkátus közleményében „egy csecsen fegyveres csoportot” tett felelőssé. Ferenc pápa szerdán szokásos általános audienciáján az elrabolt püspökök szabadon engedését kérte, és egyúttal felszólította a szíriai konfliktusban szemben álló feleket a vérontás befejezésére.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) elnevezésű emigráns szervezet közlése szerint a mecsetet idén február 28-án foglalták el az Aszad-rezsim megdöntéséért harcoló lázadók, s azóta heves harcok zajlanak a környékén.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!