Milliókat vesznek el a nélkülözőktől a jótékonysági szervezetek

Az Egyesült Államok ötven legrosszabb jótékonysági szervezetéről készítettek listát oknyomozó riporterek.

A CNN, a Tampa Bay Times és a független Oknyomozó Riporterek Szövetsége (CIR) egy évig kutatott azon amerikai jótékonysági szervezetek után, melyek a legnagyobb mértékben lenyúlják adakozóikat, és a legkisebb összeget juttatják a rászorulóknak. Az újságírók azokat a csoportokat keresték, melyek pénzért fogadnak fel adománygyűjtő vállalatokat, mivel ez általában a profitért dolgozó jótékonykodók egyik legáltalánosabb ismertetőjegye. A képlet egyszerű: a szervezet hivatásos telemarketingesek segítségével komoly összegeket gyűjt be, melynek nagy része azonban a megbízott cég zsebébe vándorol. A maradék még így is bőven elég, hogy az igazgatótanács zsíros fizetéseket vihessen haza – ami marad (esetenként begyűjtött dolláronként mindössze néhány cent), azt pedig tessék-lássék kiosztják a rászorulók között.

A legrosszabb alapítvány címét a Kid’s Wish Network érdemelte ki, mely az elmúlt tíz évben megdöbbentő összeget, 110 millió dollárt fizetett ki megbízott vállalati adománygyűjtőinek, 18 millió dollárt költött a szervezet működtetésére (melyből mintegy 5 millió az alapítónak jutott) – a rászorulóknak alig több, mint 3 millió, a befolyt pénzek 2,5 százaléka jutott. A Kid’s Wish egy patinás amerikai alapítvány, a Make-a-Wish „koppintása”, a potenciális támogatók így egyből bizalmat éreznek az ismert név iránt – ez egyébként bevett gyakorlat a profitorientált nonprofitoknál. A legrosszabb alapítvány tevékenységére az állami hatóságok és az IRS (adóhivatal) is felfigyelt: a Kid’s Wisht háromszor büntették meg a jogszabályok áthágása miatt, de olyan szervezet is létezik, melyet egyes államokból egyenesen kitiltottak.

A jelentés legmegdöbbentőbb eredménye azonban a Cancer Fund alapítvány ügyeinek „felgöngyölítése”. A szervezet vezetője, Jim Reynolds igazi birodalmat épített fel, miután a 1984-ben gyanús ügyei miatt kirúgták a jó hírű American Cancer Societytől. Az élelmes vállalkozó saját alapítványt hozott létre, ami aztán olyan jó üzletnek bizonyult, hogy családja hamarosan további négy alapítvány működtetésébe kezdett, mind valamilyen rákos betegekre specializálódik. Az igazgatótanácsi helyeket szinte kivétel nélkül a Reynolds-klán foglalja el: az alapító fia, felesége és veje is részt vesz a bizniszben.

A Cancer Fund és „leányvállalatai” az elmúlt három évben 110 milliót szedtek össze, ebből 75 millió a hivatásos adománygyűjtőknek ment, több tíz millió pedig fizetésekre. Csak 2011-ben 8 millió dollárra rúgott az alkalmazottak bére, miközben a nélkülözőknek csupán 62 ezer dollár jutott. A Cancer Fund ügyes könyvelési stratégiával igyekszik magát jobb színben feltüntetni: a 100 forintos boltok amerikai megfelelőjében vásárolt tárgyakból összeállított csomagot küld ki a rákos betegeknek, amit aztán borsos árú „törődési segélyként” vezetnek be a könyvekbe. Egy súlyos tüdőrákos páciens például papírszalvétákat, műanyagpoharakat, -tányérokat és néhány társasjátékot kapott. Nem ritka, hogy egyes büszkén hirdetett szolgáltatások – például az, melynek keretében ingyen szállították a rákbetegeket kezelésre – és adományok egyszerűen nem is léteznek.

Kisebb halak is élnek azonban a jótékonysági szervezeteknek jutó bőséges táplálékból. A Youth Development Found nevű alapítvány célja például a hátrányos helyzetű gyermekek felvilágosítása a drogok káros hatásairól és az egészséges élet fontosságáról, és erre a célra az elmúlt tíz évben 30 millió dollárt kaptak. A pénz 80 százaléka azonban egyetlen dologra megy el: az alapító által készített búvároktató videókra, melyeket egy helyi televízió sugároz. Rick Bowen elnök szerint egyáltalán nem különös, hogy ő kapta a megrendelést saját alapítványától. „Úgy esett, hogy én adtam a legjobb árajánlatot” – nyilatkozta a riportereknek.

Természetesen minden jótékonysági szervezetnek pénzt kell költenie, hogy pénzt szerezzen, és az sem árt, ha magasan képzett és ezért esetleg magas fizetést húzó alkalmazottakkal dolgozik. Az elemzők azonban a fizetett pénzgyűjtők használatát elítélik, szerintük az a jó, ha az adományokért az alapítvány dolgozói telefonálják-járják az utcákat, hiszen így talán kevesebbet gyűjtenek, de azt legalább nem kell átadni a borsos díjat felszámító külső cégeknek. Jó példának számít például a Cure Childhood Cancer nevű egyesület, mely a 2011-ben összegyűjtött 2,5 millió dollárjának felét valóban nemes célokra fordította. Ugyanebben az évben a Cancer Fund 8 milliójából csupán 15 ezer dollár jutott el a nélkülözőkhöz.

(CNN, Cnn.com, The Tampa Bay Times, Tampabay.com)