Az autó nélküli konzul

Osman Sahbaz gyártulajdonos több mint húsz éve dolgozik a török és a magyar nép kapcsolatának elmélyítésén, a fél életét Budapesten tölti.

– Osman bey, a magyar átlagolvasó nem biztos, hogy tisztában van vele, mit jelent a tiszteletbeli konzuli cím. Mik az ezzel járó többletjogok, vannak-e kötelezettségek?
– Mint az elnevezésből is kiderül, tiszteletbeli konzulnak lenni inkább jelképes funkció, mintsem mindennapi adminisztratív feladatokkal terhelt megbízatás. Általában üzletembereket, az effajta diplomáciai kapcsolatot felvevő országokat jól ismerő, azokban szerteágazó és elmélyült kapcsolatokkal rendelkező polgárokat szokás felruházni e címmel. A tiszteletbeli konzul tevékenysége során, ismeretségeit felhasználva találkozókat eszközöl ki érdeklődő (üzlet)felek, a politikai élet és a civil szervezetek közt, üzleti, kulturális rendezvényeket szervez, végül természetesen segítségére siet minden, a delegáló országból érkező turistának, látogatónak, aki ezt igényli. Vízumot kiállítani például nincs jogom, de közbenjárásomra az egyébként esetleg elhúzódó folyamat jelentősen meggyorsítható. A tiszteletbeli konzulnak általában olyan helyen van irodája, ami a már meglévő külképviseletektől, nagykövetségtől, konzulátusoktól földrajzilag távol esik, így a segítség félreeső területeken is gyorsan elérhető. Az én irodám például, ahol most beszélgetünk, Kayseri városában van, Anatólia keleti-középső részén. Az ankarai magyar nagykövetség innen 350, az isztambuli főkonzulátus 800 kilométerre van. A stallummal járó többletjogok? Diplomáciai mentességet élvező irodát használok, és használhatnék ilyen gépkocsit is.

– Használhatna?
– Igen. Nincs autóm, repülővel és taxival járok. A családom azzal szokott élcelődni, hogy a tárca nélküli miniszter mintájára én autó nélküli konzul vagyok. Viccet félretéve: életem egyik felét Budapesten, illetve Magyarországon élem, ahol a cégemnek regionális kereskedelmi központja van; a másikat pedig Isztambul és Kayseri, a gyárunk és a családom, illetve a szülő- és állomáshelyem közt ingázva. Egyszerűen képtelen vagyok megszervezni a gépkocsival járást ilyen körülmények közt.

– Szóval diplomáciai mentességet élvező iroda, egy darab részmunkaidős adminisztratív munkatárs, mínusz gépkocsi. Ki állja ennek a költségeit?
– Én. Egyetlen fillér vagy kurus közpénz nincs benne. A gyárunkban cégtárs bátyám legutóbb kérdezte is, hogy az esedékes fizetésemet és az osztalékot hova utaltassa, a lakáscímemre, vagy a magyar nagykövetségre. (Nevet.) Egyáltalán, bármit ténykedek, szervezek, azt a saját pénzemen és a saját jószántamból teszem, mivel szeretem Magyarországot és a lakóit, testvérnek tartom népeinket. Úgy érzem végül, tartozásom van az önök hazája felé, ezt igyekszem törleszteni.

– Elismerésem, jó ilyet hallani. Felteszem, a költségeket jelentősen megdobja, hogy igen félreeső régióban van az állomáshelye. Miért éppen itt, Kayseri tartományban, annak központjában van az iroda? Ez egy kicsit „messze” van, ha nem érti félre a kérdésemet.
– Ennek részint személyes, részint praktikus oka van. A személyes az, hogy ide valósi a családom, itt születtem. Nagyon mélyek a gyökereink, 520 évre visszamenőleg tudom kimutatni a városban a családom jelenlétét, a vezetéknevemet kórház, iskola, köztér, mecset is viseli. Mindenkit ismerek, mindenkivel szívélyes kapcsolatot tartok a cipőpucolótól a polgármester úrig. Itt tudok igazán segíteni a rászorulóknak. A fent említett könnyebb regionális elérhetőségen túl a praktikus ok pedig az, hogy bár nem tudom, mennyire ismert ez a tény az Ön országában, de Kelet-Anatólia, ezen belül is Kayseri tartomány rendkívül dinamikusan fejlődik. Talán Ön is észrevette a városban sétálva. Sok az itteni illetőségű, befektetni való pénz, rengeteg. Magyarországnak pedig, amennyire ismereteim terjednek, tőkére van szüksége. Hát ennél tisztább üzlet nincs a földön. Ebben tudok sokat lendíteni a dolgokon, és ezt is teszem nap mint nap. Végül, de nem utolsósorban, magyar látogatók rendelkezésére is tudok állni, helyben. Évente körülbelül százezer magyar turista érkezik az országba, de ezek nagy része Isztambulba vagy Antalyába megy. Az egy napra felénk látogatók számáról nincs adatom, de a közeli Kappadókia, a világörökség része révén az itt töltött magyar vendégéjszakák száma is majdnem kétezer.

– Hogyan lehetne kicsit növelni ezt a számot? Lehet egyáltalán?
– Hogyne. Támaszkodunk Kappadókia meglévő ismertségére, és óriási turisztikai beruházásokba kezdett a tartomány. Látja itt a város mellett ezt az irdatlan hegyet? Az Erciyes vulkán hazám második legnagyobb hegye, néhány híján négyezer méter magas. A környéke tökéletesen alkalmas téli sportolásra. A meglévő síközponton nagyarányú fejlesztéseket hajtunk végre, 300 millió eurós beruházással. Huszonegy darab ötcsillagos szálloda épül jelen pillanatban is, valamikor a jövőben jelentős télisport-esemény megpályázására gondolunk. És Törökország, ne feledje, hiába van messzebb, mégis jóval olcsóbb, mint sípályák tekintetében a versenytársai Európában. Igen jelentős turizmusnövekedéssel kalkulálunk az elkövetkező években, köztük nagyszámú magyarral is. Persze ehhez reklám kell, de erre itt vagyok többek közt én.

– Mitől ilyen élénk itt a gazdasági fejlődés? A környék természeti-földrajzi adottságai mintha nem látszanának feltétlenül indokolni ezt.
– Ó, ennek ősi gyökerei vannak. A közeli Kültepe a civilizáció egyik legrégebbi központja, bronzkori település. A régió nyolcezer éve folyamatosan lakott. Kayseri város eredeti neve Caesarea, még a római birodalom évszázadaiból, később éltek itt bizánciak, majd szeldzsuk törökök, végül a mai napig az oszmán-törökök. Kayseri fekvésénél fogva mindvégig kereskedelemmel foglalkoztak az itt élők, a város a néhai Selyemút egyik fontos állomása volt. Ez ma is így van, az itteniek közmondásosan híresek kereskedelmi érzékükről, mi úgy mondjuk, genetikailag kereskedők – a 100 leggazdagabb török polgár közül 14 származik e városból. A kereskedelmen túlmenően virágzó a bútor- és a textilipar, a gép- és az autóalkatrész-gyártás, a kábel-, az üveg- és a háztartásigép-gyártás. És ez nem is fog megváltozni, ennek záloga többek közt a városban tanuló hetvenötezer egyetemista.

Persze nem elég tenni, mutatni is kell, már elég régóta a reklám, a promóció korát éljük. Ennek keretein belül történt például, hogy idén testvérvárosi kapcsolat jött létre Kayseri és Miskolc között, és ez az összefonódás lényegesen többet jelent az egyébként ilyen esetekben általánosnak mondható, langyos-protokolláris kapcsolatnál. Kinevezésem idején éppen egy nagy létszámú, üzletemberekből, politikusokból és felsőoktatási szakértőkből álló delegációt kalauzoltam, úgy vélem, igen hasznosan és eredményesen.

– A reklámozáshoz sok sikert kívánok. Én azt hiszem, a valósággal szöges ellentétben, a magyarok többségének tudatában Anatólia még mindig kissé elmaradott, szegényes régióként él, egyfajta harmadik világként. Aztán az ide látogatók szája tátva marad a csodálkozástól, és gyökeret ver bennük a felismerés, hogy tulajdonképpen nincs is már olyan, hogy harmadik világ. Egyetért?
– Tökéletesen. Hála Istennek!