Nemcsak az európaiakat döbbentette meg Wolfgang Schüssel, aki nyitó eladásában nemes egyszerűséggel azzal indított, hogy az EU világhatalom – persze a számok még mindig ezt mutatják – és erősebben jön ki a válságból, mint bárki is gondolná: a volt osztrák kancellár úgy vélte, új szakaszba lép az EU fejlődése. Azt gondolhatnánk, hogy az emberek udvariasan ugyan, de legalább rázták a fejüket, ám a lengyel kérdésekből és felszólalásból kiderült, ezt is felül lehet múlni.
A Varsóból érkezett szakértőknek és Wlodzimierz Cimoszewicz volt miniszterelnöknek ez sikerült. A volt kormányfő például kiemelve az új csatlakozóknak egyértelműen kedvező mérlegét, valamint azt is fontosnak tartotta kifejteni, hogy Varsó már nem bánja az unió kétsebességűvé válását, s hiba lenne csak a válságra helyezni a hangsúlyt.
Nem szűkölködött a dicséretekben Romano Prodi sem, aki a lengyel kormányfővel összhangban nemcsak hasznosnak tartotta az unió több sebességűvé válását, de további gyorsítást is kilátásba helyezett. Mint fogalmazott, aki gyorsabban akar haladni, az menjen, de maradjon nyitva egy út előtte is. A bizottság egykori elnöke nem tartotta oly veszélyesnek a túlnövő bürokráciát sem, mert mint mondta, működhet ez is, ha egy világos cél felé terelik őket. Mindezt hallgatva a brit elemző, Charles Grant a szokásos londoni szkepticizmussal felvetette a széttartás, a gyenge elnök és a puha biztosok problémáját, ám a találkozó szellemében cinikusan úgy döntött, inkább azzal fejezi be mondanivalóját, hogy az unió úgyis kilábal a válságból, mert a németek győzni akarnak.
Így aztán végül egy orosz elemzőre, Timofej Bordacsovra maradt a szomorú, avagy dicső feladat, hogy mindezt a vergődést kívülről nézve elmondja, a válság vihara minden eszmét elsöpört Európában, így nem látható semmiféle stratégia, legfeljebb különböző irányba ható kis lépések. Felvetette a politikai vezetés Kohl kilépése óta egyre inkább erősödő válságát is.
S ha már Németország szerepe természetes módon kétszer is felbukkant, ahhoz többeknek is volt hozzáfűzni valójuk. Az orosz elemző úgy vélte, a hegemóniával vádolt Berlin inkább lefagyasztja az egyébként jó német-orosz kapcsolatokat, mert az emiatti bírálatokat, így már nem tudja felvállalni. Prodi ezzel szemben pozitív oldalról fogta meg Berlin szerepét, mikor úgy vélte, Európa számára már csak azért sincs visszaút, mert még legnagyobb hatalma, Németország sem tud egyedül sikeres lenni a globális világban.
