Neves orvosok ellen indult eljárás

Kiterjedt megvesztegetési ügyet vizsgálnak az egészségügy területén a szlovén hatóságok.

2013. 12. 21. 1:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyomozások középpontjában hat orvos áll, köztük négy osztályvezető és két sebész, akik a ljubljanai és maribori egyetemi klinikák, valamint Celje, Novo Mesto és Ankaran városok kórházai alkalmazásában állnak. Az orvosok, valamint további két kórházi gyógyszertár vezetője folyamatosan fogadtak el kenőpénzt gyógyászati termékeket beszállító cégektől azért cserébe, hogy az egyes kórházakban üzleti előnyre tehessenek szert – közölte a rendőrség.

A szlovén hatóságoknak ez volt az első hasonló, nagyszabású korrupcióellenes akciója, amelynek keretein belül az ortopédia és a radiológia területét vizsgálták át. A razzia hátterében egy beszállító vallomása áll, akinek nyilvánvalóan elege lett a megvesztegetésből, és önként feljelentést tett a történtekről a rendőrségen. A jelenlegi nyomozás három beszállító üzleti gyakorlatát vizsgálja 2008-tól napjainkig – magyarázták a hatóságok.

Az illetékesek úgy vélik, hogy az esetek mindegyike ugyanazt a mintát követte: a gyógyászati termékek beszállítói az orvosok zsebébe csúsztattak egy nagyobb összeget, amiért cserébe a cégek elnyerték a termékük megrendeléséről szóló megbízatást. A kenőpénzt a korrumpált külföldi bankszámláján havonta vagy háromhavonta írták jóvá. Az orvosok külön ebből a célból éveken keresztül Ausztriában, Németországban és Horvátországban vezettek kontót, amelyre tízezer eurótól százezer euróig terjedő összegben érkeztek a juttatások. A rendőrség a házkutatások alkalmával készpénzre, valamint aranyrudakra bukkant.

A nyomozók szerint a termékek árába beleszámították a megvesztegetések összegét, amely a vásárlási ár öt százalékától húsz százalékáig terjedt. A hatóságok szerint a kenőpénzek mintegy 1,2 millió euróval (3,6 milliárd forint) károsították meg a szlovén egészségügyet.

Robert Slodej, a nyomozást vezető rendőrtiszt elmondta: logikátlannak tűnik, hogy az érintett intézmények vezetése az évek folyamán semmilyen szabálytalanságot nem fedezett fel, így a rendőrség kiterjeszti a vizsgálódást a kórházak vezetésére is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.