45 ember vesztette életét az összecsapásokban

Összesen 45 ember vesztette életét, 54 pedig megsebesült szombaton az Irakban lezajlott fegyveres összecsapásokban – jelentették helyi biztonsági és orvosi források.

2014. 01. 25. 18:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A harcok elsősorban továbbra is El-Anbár tartomány fővárosát, Ramádit, valamint a Bagdadtól 80 kilométerre fekvő Fallúdzsa városát érintik. Ezeket a körzeteket hetek óta ellenőrzésük alatt tartják iszlamista felkelők, köztük az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihadista szervezet. Az iraki hadsereg ezeknek a lázadóknak az állásait támadja.

Fallúdzsa központi kórházába a nap folyamán öt holttestet és hét sebesültek szállítottak. A kínai hírügynökség szerint ők a környéken kirobbant fegyveres harcok során haltak meg vagy szereztek sebeket. Korábban ugyanebbe a kórházba 16 holttestet szállítottak. Ramádiban egy polgári lakos esett áldozatul a lövöldözéseknek, hatan pedig sérüléseket szenvedtek. A tüzérségi fegyverek néhány lakóházat is megrongáltak. Dijála keleti tartomány fővárosa, Baakúba közelében becsapódó tüzérségi lövedékek egy család hét tagjának (gyerekeknek és nőknek is) az életét oltották ki. Nem messze attól a helytől egy katona meghalt, további kettő pedig megsebesült, mert behatoltak az al-Kaida egyik keresett tagjának házába, és ott működésbe lépett egy elrejtett pokolgép.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pénteken közölte: a belharcok miatt eddig több mint 140 ezren menekültek el a nyugat-iraki el-Anbár tartományból. Az ENSZ-hivatal kiemelte, hogy csupán a múlt héten több mint 65 ezren menekültek el a térségből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.