A Jordánián keresztül szállított fegyverek között különböző kézifegyverek, és bizonyos nagy hatóerejű fegyverek – például harckocsi-elhárító rakéták – vannak, de nincsenek közöttük olyanok – például vállról indítható föld-levegő rakéták –, amelyekkel le lehet lőni katonai vagy civil repülőgépeket – tették hozzá az illetők.
Terrorcselekményekre kapnak kiképzést az Aszad-rezsim ellen Szíriában harcoló britek, amerikaiak és más nyugati állampolgárok az al-Kaida terrorhálózattól, amely arra biztatja őket, hogy hazájukba visszatérve merényleteket hajtsanak végre – írta korábban a The Daily Telegraph. A nyugatiakat kiképzik egyebek mellett autóba rejtett pokolgépek összeállítására és felrobbantására, öngyilkos merényletekhez használatos, robbanószerrel töltött mellények készítésére, utána hazaküldik őket azzal az utasítással, hogy alakítsanak új terrorsejteket.
A kongresszus a szövetségi hadiköltségvetésnek e fegyverszállításról szóló részét zárt ajtók mögött vitatta és szavazta meg a nyilatkozók szerint, de az nem derült ki, hogy pontosan mikor. Csak az ismert, hogy a nem titkos részeket december végén hagyták jóvá.
A fegyverszállítás folyamatos jellege újdonság a tavaly nyári állapothoz képest, mert a szállítás akkor hónapokig szünetelt a kongresszus fenntartásai miatt. A törvényhozási tagok attól tartottak, hogy a felkelők a nekik szállított könnyűfegyverek segítségével sem fogják tudni legyőzni Bassár el-Aszad szíriai elnök hadseregét, ráadásul a fegyverek iszlám szélsőségesek kezébe juthatnak.
„A szíriai háború egy patthelyzet. A lázadók nem elég szervezettek és nincs elég fegyverük ahhoz, hogy legyőzzék Aszadot. A hatalomnak pedig nincs elég hű katonája ahhoz, hogy elfojtsa a lázadást. Viszont a belátható jövőben mindkét fél külső szövetségesei hajlandók elég pénzt és fegyvert áldozni arra, aminek az eredménye a patthelyzet fennmaradása lesz” – jelentette ki Bruce Riedel, aki a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik elemzője volt, egy ideig pedig Barack Obama amerikai elnök egyik külpolitikai tanácsadója.
Eddig egyik illetékes amerikai hivatal sem volt hajlandó megjegyzést fűzni az értesülésekhez.