A krími tatárok bojkottálják a referendumot

A krími tatárok negyedmilliós közössége Ukrajna területi egységének fenntartása mellett áll ki.

– Milyennek érzi a hangulatot a Krímben?
– Rendkívül feszültnek. A félsziget tele van különféle katonákkal, az egyszerű emberek pedig félnek. Attól, hogy a pattanásig feszült helyzetben eldördül egy puskalövés – amelyhez elég egy provokáció –, vagy egyszerűen csak attól, hogy megverik őket. A városokban, az utakon ugyanis a reguláris erők mellett ott vannak az úgynevezett krími önvédelmi alakulatok és a kozákok is. Sokan megváltókként tekintenek az orosz katonákra, a lakosság egy meghatározó része azonban nem: nem érzi magát biztonságban, s inkább elmegy. Ez a helyzet negatívan hat a belső politikai helyzetre, az üzleti szférára s természetesen az emberek pszichés állapotára is.

– A népszavazást azonban vasárnap ettől függetlenül megtartják. Részt vesznek rajta a krími tatárok is?
– A Medzslisz a Krím egész lakosságát a referendum bojkottjára szólította fel, arra, hogy ne vegyenek részt a szavazást felügyelő bizottságokban, ne hagyják magukat felvenni a szavazók jegyzékébe, s ne adják le vasárnap a voksukat.

– Az eredmény azonban a többség hangulatából ítélhetően borítékolható. Miként reagálnak majd a krími tatárok az Oroszországhoz csatlakozás kimondására?
– Úgy gondolom, hogy a Krím hovatartozásának kérdése nem a vasárnapi referendumon, hanem nemzetközi szinten, az Oroszország, az Egyesült Államok, az Európai Unió és természetesen Ukrajna közötti tárgyalásokon dől el. A népszavazás legfeljebb a Krím állítólagos hangulatát hivatott demonstrálni.

– A válságot megoldani hivatott hatalmak és érintett országok között nem említette Törökországot, amely történelmi, etnikai, nyelvi okokból érthető módon különleges kapcsolatokat ápol a krími tatárokkal. Mit várnak Ankarától?
– Törökország kiállt Ukrajna területi egységének megőrzése mellett és a krími tatárok jogaiért, ugyanakkor nagyon jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Éppen ezért katonai segítséget Ankarától nem várhatunk, számíthatunk azonban humanitárius és gazdasági támogatásra. Abban is biztos vagyok, hogy Törökország a nemzetközi fórumokon ki fog állni a krími tatárok jogaiért és biztonságáért. Ami pedig a jövőt illeti, az is egyértelmű, hogy a világ nem ismeri el a Krím elszakadását. Hiába szavazták meg annak idején a moldovai Dnyeszteren túli terület függetlenségét, azt sem ismerte el senki.

– Arra számít tehát, hogy a krími is csatlakozik a posztszovjet térség úgynevezett befagyott konfliktusainak sorához?
– Valahogy így lesz. Ne legyenek illúziói senkinek! A referendumon kimondott elszakadást nem ismerik majd el, s az sem automatikus, hogy Oroszország igent mond a csatlakozási kérésre.

– A krími tatárok esetleges válaszai kapcsán óvatosan fogalmazott. Mások ugyanakkor nyíltan megmondták, hogy a csatlakozás esetén dzsihádot hirdetnek Oroszország ellen. Egyetért az ilyen radikális eszközökkel?
– A tatárok között is vannak különböző vérmérsékletű, meggyőződésű emberek, a többség azonban nem akar harcolni a nyomasztó fölényben lévő orosz csapatokkal. Kis nép vagyunk, amely a megmaradásáért küzd, s értelmetlen konfrontációba nem megy bele. Ez öngyilkosság lenne. Igen, vannak közöttünk olyan radikálisok, akik fegyvert fognának. A krími tatárok reagálása azonban jelentős mértékben attól függ, milyen üzeneteket kapunk Moszkvából, miként viszonyul hozzánk a krími hatalom és természetesen az ukrán kormány, s miként alakulnak a Moszkva és a Nyugat közötti egyeztetések. Mindezek fényében döntjük majd el, miként viszonyulunk az esetleges elszakadáshoz és csatlakozáshoz.

– Beszéljünk arról, hogyan fajult idáig a helyzet. Oroszország láthatóan leüti a feladott labdát, amelyet akaratlanul is az új kijevi hatalom kínált fel neki. Hogy látja, miben hibázott például Ukrajna?
– Kijev kétségtelenül hibák sorát követte el. Fogadjuk azonban el, hogy mindenki hibázhat, ami még nem jogosít fel senkit arra, hogy idegen országok belügyeibe avatkozzon. Azon okok jelentős része, amelyekre Oroszország hivatkozik, nem valósak. Igen, vannak nyugtalanító jelenségek, így az autonómia folyamatos visszavétele, a kisebbségi nyelvtörvény eltörlése és a szélsőségesek megerősödése, ám ezekre nem katonai erővel, hanem tárgyalásokkal, meggyőzéssel, adott esetben politikai, gazdasági nyomásgyakorlással kell válaszolni. Lett volna a beavatkozásig még számtalan eszköz, amellyel meg lehetett volna győzni Kijevet, hogy másképp viszonyuljon az ország keleti régióihoz vagy a Krímhez.

– Említette a kisebbségi nyelvtörvény eltörlését, amely durva üzenet volt nemcsak az oroszoknak, hanem a magyaroknak és a krími tatároknak is. Önök hogy fogadták?
– Értetlenkedve, s ki is fejeztük nemtetszésünket, ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az a bizonyos eltörölt nyelvtörvény a valóságban nem működött. Ettől persze még nem kellett volna bántani. Ehelyett inkább az ország stabilizálásával kellett volna foglalkozni. Súlyos hiba volt, de az idősebb szláv testvér megmagyarázhatta volna a kisebbnek, hogy ez miért nem volt helyes. Ehelyett jól megverte.

További részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.