Az éjszaka folyamán rasszista falfirkák jelentek meg a belvárosi Vasa Real iskola falain – olvasható a rendőrség sajtóközleményében. A horogkeresztek mellett „Undorító zsidók” és „Heil Hitler” feliratok is felkerültek egy, zsidó és hebraisztikai tanulmányokat oktató létesítmény falaira.
Johanna Engman, az iskola igazgatónője borzalmasnak és elfogadhatatlannak nevezte a történteket. A falfirkákat hétfő reggel eltávolították.
Ugyanabban a kerületben egy másik oktatási intézmény, egy multikulturális családból származó gyerekeket befogadó gimnázium is vandálok áldozatául esett. „Igazán szomorú, ami az intézményünkben történt, mivel jól jellemzi a svéd társadalom mai állapotát” – mondta az iskola egyik munkatársa.
A hét végén négy ember sebesült meg Malmö városban, ahol egy feminista tüntetésen részt vevő baloldali aktivisták és a Svéd Demokraták nevű neonáci párt tagjai csaptak össze.
Januárban ismeretlen elkövetők egy stockholmi mecset kapujára festettek horogkereszteket. Jelenleg is bírósági eljárás folyik egy svéd neonáci mozgalom tagjai ellen, akik a főváros egyik negyedében rátámadtak egy rasszizmus elleni felvonulás résztvevőire. A tüntetők a környéken elszaporodó náci graffitik ellen tiltakoztak.