Egymásnak megy Észak- és Dél-Korea?

Észak határsértő lőgyakorlatára a Dél is lövésekkel válaszolt.

VZ
2014. 03. 31. 6:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az YTN szöuli tévé szerint lövedékek csapódtak be a tengerbe egy lakott dél-koreai szigettől északra. A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának egy tisztviselője azt mondta, hogy az észak-koreai lövedékek nem találtak el se szárazföldi, se katonai létesítményt. Hozzátette ugyanakkor, hogy tüzérségi tűzzel válaszoltak.
A lövések a jelek szerint egyelőre nem konkrét célpontok ellen irányulnak. „Jelenleg a két fél a tengerbe lő” – közölte az AFP francia hírügynökséggel a szóvivő.

Bengnjong és Jonpjong szigetének lakói utasítást kaptak arra, hogy vonuljanak az óvóhelyekre – közölte egy helyi vezető.

A katonai művelet megkezdése előtt néhány órával Észak-Korea arról értesítette Szöult, hogy a nap folyamán „éles lőgyakorlatot” tart a nyugati partvidéke melletti vizeken, a Sárga-tengeren, ezért hajózási tilalmat rendelt el a térségben. Az észak-koreai hadsereg a második dél-koreai flotta főhadiszállásának hétfő reggel faxon továbbított üzenetében jelentette be, hogy lőgyakorlatot fog tartani hét határ menti régióban.

Phenjan a múltban akkor továbbított Szöulnak ilyen figyelmeztetéseket, amikor rövid vagy közepes hatótávolságú rakétákat indított, magára haragítva a vele szomszédos országokat, amelyek a nemzetközi tengeri jog megsértésének minősítették az észak-koreai lépéseket.

Észak-Korea legutóbb március 4-én bocsátott fel rövid hatótávolságú rakétákat, ezek a nyílt tengeren csapódtak a vízbe. Dél-Korea szerint Phenjan lépése provokatív válasz volt a térségben folyó amerikai–dél-koreai hadgyakorlatra. Nagyjából egy időben a rakétakísérlettel egy kínai gép repült át a térség felett több mint kétszáz utassal a fedélzetén.

Két évvel ezelőtt, 2010-ben az észak-koreai tüzérség a két ország határának közelében fekvő Jonpjong dél-koreai szigetet lőtte, és négy ember meghalt.

Észak-Korea vasárnap újabb nukleáris kísérletek végrehajtásával fenyegetőzött válaszul arra, hogy a héten az ENSZ nyilatkozatban ítélte el Phenjan legutóbbi, ballisztikus rakétákkal végrehajtott kísérleteit. A KCNA állami hírügynökség által közzétett nyilatkozatban azt írták: nem kizárt a nukleáris kísérletek új formája, hogy megerősítsék az ország nukleáris elrettentési képességét. Részletekkel nem szolgáltak.

Szakértők szerint a kísérletet feltehetőleg egy robbanófejhez nem elegendő mennyiségű atomtöltettel hajtanák végre. Elemzők úgy vélekednek, hogy Phenjan még nem rendelkezik a rakétára erősíthető „miniatombomba” előállításához szükséges technológiával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.