Egyelőre nem erősítette meg más, hogy a China Southern Airlines légitársaság Tokióból Senjangba tartó járata valóban veszélyben volt. A szöuli védelmi minisztérium szóvivője viszont nagyon veszélyesnek nevezte, hogy Phenjan elmulasztotta előre értesíteni a nemzetközi légiközlekedési hatóságokat rakétaindítási tervére. Az utasszállító gép 10 kilométer magasan repült, a rakéták pedig 20 kilométeres magasságot értek el, mielőtt becsapódtak a nyílt tengerbe öt perccel a gép átrepülése előtt.
Egy meg nem nevezett észak-koreai katonai szóvivő szerdán azt mondta, hogy a február 21-étől keddig tartott rakétagyakorlat a hadsereg rendszeres gyakorlatainak része volt. Nem volt veszélyben sem a regionális biztonság, sem a nemzetközi közlekedés, mert Phenjan „gondosan előre felmérte, hogy (a rakéták) milyen röppályát futnak be, s hogy hol csapódnak be a tengerbe” – jelentette ki az illető.
A kínai külügyminisztérium szóvivője az állítólagos veszélyt firtató kérdésre válaszul felszólított minden érintett felet, hogy törekedjen kapcsolatuk javítására, és tartózkodjon a provokációtól. Dél-Korea szerint Észak sorozatos rakétaindítása provokáció a térségben folyó amerikai–dél-koreai hadgyakorlat miatt. Phenjan több alkalommal hevesen tiltakozott a gyakorlat ellen, és háborús előkészületként értékelte azt.
Közben Észak-Korea elutasította azt a hivatalos dél-koreai javaslatot, hogy tartsanak újabb találkozót a koreai háborúban szétszakadt családok tagjai között. Pak Gun Hje dél-koreai elnök a múlt hét végén vetette fel, hogy a jövőben tegyék rendszeressé az ilyen találkozókat, és Szöul szerdán hivatalosan is kezdeményezte, hogy a jövő hét közepén tartsák meg a következő összejövetelt. A dél-koreai országegyesítési tárca közlése szerint azonban Phenjantól azt a választ kapták, hogy a politikai légkör jelenleg nem alkalmas a találkozóra.
Több száz dél-koreai állampolgár hároméves szünet után február végén találkozhatott újra az 1950–1953-as háború óta nem látott, Észak-Koreában rekedt rokonával. Phenjan korábban már számos hasonló szöuli kezdeményezést utasított el.