Észak-koreai „választások”: ezen is túl vagyunk

Bekerült Észak-Korea parlamentjébe Kim Dzsong Un nagynénje is, de talán ez volt a hétvége eseménye az országban.

BuL
2014. 03. 11. 11:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatalmi eliten belüli generációváltással és a Kim Dzsong Un fiatal diktátor által végzett politikai tisztogatásokkal kapcsolatos találgatások ellenére nem hoztak jelentős változást a phenjani hatalmi eliten belüli erőviszonyokban a hétvégi parlamenti választások a törvényhozás új tagjainak kedden közölt listája alapján.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint az elitváltás elmaradása azt jelentheti, hogy Kim elég erősnek érzi hatalmát, és már nem tart a régi elit tagjaitól.

Az új Legfelsőbb Népi Gyűlés 687 tagja között van a hatalmi elit több olyan tagja is, akikről korábban megfigyelők azt gondolták, hogy kegyvesztetté váltak, vagy egyenesen kivégezték őket. Közéjük tartozik Cso Rjong He, a hadsereg politikai részlegének igazgatója, valamint a tavaly decemberben Kim által kivégeztetett, haláláig a rezsim második legerősebb emberének számító Dzsang Szong Tek több bizalmasa. Bekerült a parlamentbe Dzsang felesége, Kim Kjong Huj is, aki egyben Kim Dzsong Un nagynénje.

Nincs ugyanakkor a képviselők között Kim húga, a vélhetően 26 éves Kim Jo Dzsong. Az ő szerepével kapcsolatban találgatásokat szült, hogy vasárnap bátyja társaságában jelent meg a voksoláson, és a média az állampárt magas rangú tisztviselőjeként hivatkozott rá.

Habár Kim Dzsong Un több fiatalabb bizalmasa első alkalommal került be a parlamentbe, a képviselők listája alapján megfigyelők szerint nem történt jelentős változás a hatalmi eliten belüli erőviszonyokban. Ez azt jelzi, hogy mind politikai, mind gazdasági téren valószínűtlen az irányváltás Észak-Korea részéről.

A Legfelsőbb Népi Gyűlés elvben a legfőbb észak-koreai politikai szerv, de a gyakorlatban hatásköre csupán a Kim körüli politikai és katonai elit döntéseinek jóváhagyására korlátozódik. Ennek ellenére a parlament összetétele szakértők szerint jól tükrözi a hatalmi eliten belüli erőviszonyokat, ezért az ötévente megrendezett választások fontos betekintést nyújtanak a rezsim vezetésén belüli folyamatokba.

Az észak-koreai hatóságok egyébként azt is közölték kedden, hogy a választáson 99,7 százalékos volt a részvételi arány, és minden egyes jelölt a szavazatok 100 százalékát kapta körzetében. Ez annak fényében nem igazán meglepő, hogy a választáson való részvétel kötelező volt, és minden körzetben csak egyetlen jelöltre lehetett szavazni.

A hatóságok számára a voksolás az egyik legfőbb eszközt jelenti a lakosság ellenőrzésére, kvázi népszámlálás lebonyolítására és a helyi szervek mobilizálási képességeinek tesztelésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.