A felvételeket 2011-ben Nicolas Sarkozy egyik legvitatottabb tanácsadója, Patrick Buisson, a Minute című szélsőjobboldali lap korábbi főszerkesztője készítette, aki magát „királypártinak” nevezi az egyik megbeszélésen. Az ő javaslatára a 2012-es kampányban a Nemzeti Front témáit átvéve Sarkozy nyíltan megszólította a szélsőjobboldali választókat.
A szerdán nyilvánosságra hozott egyik felvétel 2011. február 27-én készült a volt államfő és legfőbb munkatársainak egyik értekezletén, néhány órával azelőtt, hogy Sarkozy átalakította a kormányát. Ebből különösen fontos dolgok nem derülnek ki, de tükrözik a volt államfő megbeszéléseinek hangulatát és stílusát. Azt, hogy Sarkozy Francois Fillon akkori miniszterelnökön kívül csak Alain Juppét tartotta volna alkalmasnak a kormány vezetésére, a többi jelöltről negatív hangnemben beszélt. Sarkozy végül Fillont megtartotta miniszterelnöknek öt éven át, a tanácsadók viszont becsmérlően nyilatkoznak a kormány tagjairól.
Az államfő az újságírókat egyszer rendkívül trágár kifejezéssel illette a tanácsadói előtt, egy másik felvételen pedig az egyik kommunikációs tanácsadó Sarkozy feleségére, Carla Bruni énekesnőre tesz dehonesztáló megjegyzéseket, aki jelen volt az egyik megbeszélésen. „Ha nem ismertem volna korábban egy kicsit a tévéből, ezt az egészet szánalmasnak találnám, ( ) azért elképesztő beszólásai vannak” – mondta Jean-Michel Goudard a felvételt készítő Buissonnak.
Ez utóbbi ügyvédje, Gilles-William Goldnadel elismerte, hogy a felvételeket Buisson készítette a zakója zsebében hordott diktafonjával. Közleményében azt írta, hogy miután ügyfele nem tudott jegyzeteket készíteni, mindent rögzített, majd utóbb törölte a felvételeket, de „láthatóan valaki néhányat ellopott tőle és perverz és extravagáns módon használta fel azokat”. A felvételeket közzétevő lapok szerint legalább száz megbeszélés hanganyaga áll rendelkezésükre.
A politikai elit bal- és jobboldalon is elítélte a kiszivárogtatást. Környezete szerint Sarkozy „nagyon mérges”. Henri Guaino, a volt államfő különleges tanácsadója és beszédírója, aki maga is szerepel több felvételen, „erőszaknak és árulásnak” minősítette, ami történt, és szankciókat követelt nemcsak Buisson ellen, hanem azok ellen is, „akik ellopták a felvételeket és odaadták a sajtónak”. Szerinte azok a rendőrségtől szivárogtak ki. Oda pedig egy másik ügyben végzett házkutatás során kerülhettek Guaino feltételezése szerint. Christian Jacob, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP), Sarkozy pártjának nemzetgyűlési frakcióvezetője „gyűlöletesnek és elfogadhatatlannak” nevezte az ügyet.