A Krím félsziget története szervesen kapcsolódott az orosz, majd pedig a szovjet birodalom történetéhez. Azzal, hogy számos történelmileg kiemelkedő csata és más fontos esemény színhelye volt, Oroszország számára szimbolikus jelentőséggel bírt. Az akkoriban a Szovjetunión belüli, csak adminisztratív lépésnek tekintett 1954-es hruscsovi döntés a félsziget Ukrán Szocialista Köztársasághoz történő csatolásáról, a rendszerváltást követően súlyos következményekkel járt.
A Krím ugyanis egy olyan függetlenné vált ország része lett, amelyhez sem kulturális, sem nyelvi szempontból nem kötődött szervesen. A helyi és kijevi vezetés közötti hosszas tárgyalások eredményeként, valamint bizonyos nemzetközi hatások eredőjeként a nyílt etnikai konfliktussal fenyegető krími helyzet konszolidálódott, és az aggodalmak ellenére nem vált a posztszovjet térség Abháziához, a Dnyeszter-mellékhez vagy Hegyi-Karabahhoz hasonló, újabb befagyott konfliktusává.
Ennek ellenére a Krím félsziget a mai napig az orosz–ukrán kapcsolatok egyik sarokköve, „csatatere” maradt. A Krím – nagyszámú orosz (ajkú) lakossága (az egyetlen orosz többségű ukrán régió), kedvező geopolitikai elhelyezkedése, Oroszországgal való közös és szimbolikus múltja miatt – kiérdemli az orosz vezetés folyamatos figyelmét, egyben „ideális” nyomásgyakorlási tényezővé teszi Ukrajnával szemben. A mindenkori ukrán vezetés számára pedig az ország területi integritása, nemzet- és államépítés szempontjából folyamatosan napirenden lévő kérdéssé, megoldásra váró problémává emeli.
A félsziget Moszkva szempontjából egyrészt az ott élő orosz ajkúak miatt számít kiemelkedő figyelemre, valamint többek között amiatt, hogy 2010-ben Viktor Janukovics ukrán elnök írta alá azt a megállapodást, miszerint az orosz flotta bázisa 2042-ig fennmaradhat Szevasztopolban. Az elmúlt hetekben kialakult helyzet miatt Moszkva számára félő volt, hogy a gazdasági összeomlás szélén lévő Ukrajna nem lesz képes megvédeni az orosz ajkúakat, valamint a hadiflotta bázisát.
