Nem akarják többé az angolt hivatalos nyelvnek

Gambia még nem tudja, hogy melyiket.

NT
2014. 03. 12. 9:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A saját nyelvünket fogjuk használni” – mondta Yahya Jammeh államfő a YouTube videomegosztó honlapon kedden közzétett, amúgy angol nyelvű üzenetében.

Az nem derült ki a bejelentésből, hogy melyik nyelvet tartja Gambia sajátjának. Az 1,8 miliós nyugat-afrikai ország lakosainak nagyjából kétötöde a mandinka nyelvet beszéli, harmaduk viszont fula vagy volof nyelven kommunikál. Maga az államfő a manding nyelvek Maliban honos változatát használja.

A Nagy-Britanniától 1965-ben függetlenné vált Gambia tavaly októberben kilépett a brit Nemzetközösség szervezetéből, és közölte, hogy a jövőben „nem lesz tagja újgyarmatosító intézménynek, továbbá olyan szervezetnek sem, amely a gyarmatosítás meghosszabbítását képviseli”.

Minden bizonnyal az angol nyelv feladása is ezen elvekkel áll összefüggésben, bár a terv részleteiről egyelőre keveset tudni.

Yahya Jammeh elnök 1996 óta irányítja vaskézzel Gambiát. A vértelen puccsal hatalomra került Jammeh viszonya sosem volt felhőtlen Londonnal; egyebek között azzal vádolta az egykori gyarmattartót, hogy a 2011-es választások előtt a gambiai ellenzéket támogatta. Nagy-Britannia pedig elsősorban az emberi jogok területén tapasztalt hiányosságok miatt bírálta többször Banjult.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.