A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, amely évtizedek óta küzd a halálbüntetés globális eltörléséért, 70 oldalas idei összefoglalójában kimutatta, hogy Kínát nem számítva legalább 778 elítéltet végeztek ki 2013-ban világszerte. Egy évvel korábban 682 kivégzés jutott az AI szakértőinek tudomására.
A csütörtöki jelentés szerint a tavaly ismertté vált kivégzések közül legalább 369-et Iránban és legalább 169-et Irakban hajtottak végre. Ezzel e két ország a második és a harmadik helyre került a legtöbb halálos ítéletet végrehajtó államok sorában, a listát vezető Kína mögött.
Az Amnesty International a csütörtökön ismertetett világjelentésben közölte, hogy a tavaly végrehajtott halálos ítéletek általa dokumentált száma szándékosan nem tartalmazza a Kínában kivégzettekét, amely a szervezet szerint „több ezer” lehetett.
Az emberi jogi csoport felidézte, hogy már 2009-ben beszüntette a becslések közlését a Kínában végrehajtott halálos ítéletek számáról, mivel a kínai hatóságok ezt továbbra is államtitokként kezelik, és a megbízható adatok hiánya nem teszi lehetővé, hogy az AI hiteles minimumszámot közöljön a kínai kivégzésekről. A rendelkezésre álló információk azonban erőteljesen arra utalnak, hogy Kínában sokkal több kivégzést hajtanak végre, mint a világ többi országában együtt – áll a jelentésben.
Az Amnesty International adatai szerint tavaly 22 országban történtek kivégzések; egy évvel korábban a szervezet 21 olyan országról tudott, amelyekben halálos ítéleteket hajtottak végre.