Az internetes hálózatot felügyelő BGPMon és Renesys cég arról számolt be, hogy a török kormány magasabb sebességfokozatba kapcsolt a közösségi médiák blokkolását illetően. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy bárki, aki az országhatáron belül használni szeretné a Google nyilvános DNS-szerverét azzal a céllal, hogy Twitterezzen vagy megnézze a YouTube-ot, azt automatikusan átirányítják egy kormányzati DNS-szerverre, ami blokkolja ezt a két honlapot.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a kormányzati szervek képesek meghatározni és naplózni azon internetezők IP-címét, akik megpróbálják használni a Twittert vagy a YouTube-ot. Andree Tonk, a BGPMon hálózati elemzője egy blogbejegyzésében aggodalmának adott hangot: „A jelenlegi helyzet nagyon aggasztó, ritkán fordul elő, hogy DNS-eltérítést alkalmazzanak valahol, eddig erre csak Kínában volt példa, igaz, ott több alkalommal is.”
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, az Igazság és Fejlődés Pártjának vezetője úgy érzi, felhatalmazást kapott a leszámolásra, ugyanis az iszlám vallási kötődésű, konzervatív párt fölényesen nyerte meg a helyhatósági választásokat. A cenzúrának eme újabb szintje azt mutatja, hogy a török kormány hajlandó szembemenni a nemzetközi elvárásokkal annak érdekében, hogy kontrollálja az online politikai megnyilvánulásokat. Ennek azonban mind politikailag, mind gazdaságilag komoly következményei lehetnek a jövőben.