Vírusölő gyógyszereket kaptak az óvodások

Nyomoznak a kínai rendőrök, a szülők magyarázatot követelnek.

WL
2014. 03. 14. 7:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hsziani magánintézményekben 2008 óta adták az orvosságot betegségmegelőző célzattal a kicsiknek, hogy ne hiányozzanak a foglalkozásokról, s hogy „növeljék ellenálló-képességüket”. A két óvodába összesen 1455 gyerek jár.

A nyomozás során megállapították, hogy az intézmények 2008 vége és 2013 vége között tíz alkalommal vásároltak négy gyógyszer-nagykereskedő vállalattól összesen 54 600 tablettát. Ezekből minden tavasszal és ősszel adtak három héten át napi egyet, vagy felet a gyerekeknek a koruktól függően.

A kínai média beszámolóiból kiderült, hogy szülők tucatjai a napokban az óvodákhoz vonultak, lezárták az előttük lévő utat és hangosan követeltek magyarázatot. Sokuk gyermeke panaszkodott gyomorfájásra, szédülésre és lábfájásra.

A hatóságok vizsgálócsoportot hoztak létre, a rendőrség pedig őrizetbe vette az óvodák vezetőit, illetve orvosaikat is. A helyszínen lefoglalt gyógyszereket ellenőrzik és megkezdték a gyerekek orvosi vizsgálatát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.