Apartheidországgá válhat Izrael Kerry szerint

Az amerikai külügyminiszter szerint ez megtörténhet, ha Izrael nem valósítja meg a kétállami megoldást.

MNO
2014. 04. 28. 10:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A kétállami megoldás az egyetlen valóságos alternatíva. Ha egységes állam marad (Izrael Ciszjordániával és Kelet-Jeruzsálemmel együtt), akkor Izraelből vagy apartheidállam lesz másodrangú állampolgárokkal, vagy olyan ország, amelyben lehetetlenné válik, hogy Izrael zsidó állam legyen” – idézte a The Daily Beast című amerikai hírportál az amerikai külügyminisztert, aki pénteken szólalt fel egy nem sajtónyilvános rendezvényen európai, orosz és japán szakértők előtt. Az eseményről hivatalos közlemény nem jelent meg.

A The Daily Beast úgy tudja, Kerry ezen a rendezvényen azt sem tartotta kizártnak, hogy az Egyesült Államok egy kész béketervet tesz le a kompromisszumra képtelen felek elé. „Tessék, emberek, itt van, vagy elfogadjátok, vagy nem” – fogalmazott a külügyminiszter a hírportál szerint.

Az amerikai közvetítéssel kilenc hónapja folyó, eddig minden eredmény nélküli izraeli–palesztin béketárgyalások határideje kedden jár le.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.