Békejobbot nyújtottak egymásnak a palesztinok

A Fatah és a Hamasz felállt a tárgyalóasztaltól. Öt héten belül egységkormányt állítanak fel.

GB
2014. 04. 23. 21:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Megállapodás született, amely szerint öt héten belül független kormány fog alakulni Mahmúd Abbász palesztin elnök vezetésével” – olvasta fel a közösen jegyzett közleményt Iszmáil Haníje, a Hamász gázai miniszterelnöke. A sajtótájékoztatón a Fatah küldöttségének vezetője, Azzam al-Ahmad is jelen volt. A kormány megalakulását a tervek szerint legkorábban decemberben országos választások fogják követni.

A kiegyezés hírére emberek ezrei vonultak az utcára Gáza-szerte, az ünneplés résztvevői palesztin zászlókat lengettek, és azt skandálták, hogy „palesztin egység”.

Izrael a bejelentés után nem sokkal légicsapást mért a Gázai övezet északi részére, aminek következtében négy ember megsebesült. A hadsereg egyelőre nem kommentálta az akciót, amelyet két nappal azután hajtottak végre, hogy palesztin fegyveresek a területről rakétákat lőttek ki dél-izraeli célpontok ellen. A sebesültek kiléte is ismeretlen.

A közelmúltban már többször bejelentették egy palesztin egységkormány közeli létrejöttét, de az eddig sohasem vált valóra. A Ciszjordániát irányító Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) fő ereje, a Fatah és a Gázai övezetet uraló Hamász 2011-ben Kairóban egyezményt írt alá a két terület politikai megosztottságának felszámolásáról, de az abban foglaltak nagy része holt betű maradt.

A megegyezés mindazonáltal tovább bonyolítja az izraeli–palesztin béketárgyalásokat, Izrael és a nyugati hatalmak ugyanis terrorszervezetként tartják számon a zsidó állam elpusztítására felesküdött Hamászt. A csoport tagjai által elkövetett merényletekben az utóbbi két évtizedben izraeliek százai vesztették életüket.

„Mahmúd Abbásznak döntenie kell, hogy a Hamásszal akar kiegyezni, vagy békét akar Izraellel” – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a két szervezet kibékülésének hírére. „Csak az egyiket lehet elérni, és nem mindkettőt” – tette hozzá a kormányfő a közszolgálati rádió beszámolója szerint.

A béketárgyalások tavaly júliusban kezdődtek el újra a palesztinok és Izrael között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.