Éjszakai hadgyakorlat lesz Kijevben

A kormány eközben népszavazást akar tartani az ország területi egységéről.

KG
2014. 04. 30. 18:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kabinet és a kijevi polgármesteri hivatal a honlapján közzétett nyilatkozatban arra figyelmeztette mind a kijevi lakosságot, mind pedig a városban vendégeskedőket, hogy különleges taktikai hadgyakorlatot tartanak és hogy katonai menetoszlopok fognak áthaladni a városon május elsejére, csütörtökre virradóan.

A védelmi minisztérium erre reagálva közölte, hogy „az állomány és a harceszközök egésze az állandó körzetében marad és nem vesz részt hadgyakorlaton Kijev központjában”. Az ellentmondásra azt válaszolták biztonsági illetékesek, hogy az elnököt és a főbb kormányzati vezetőket védő kormányőrség fog gyakorlatozni.

Az ukrán kormány május 25-én, az elnökválasztással egyidejűleg népszavazást akar tartani az ország területi egységéről – jelentette be szerdán Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök Kijevben. A vonatkozó törvénytervezetet a kormány még szerdán benyújtja a parlamentnek – közölte Jacenyuk. A referendumon az Ukrajnát leginkább aggasztó kérdések fognak szerepelni: az ország területi egysége, a föderalizáció, decentralizáció – tette hozzá. Kelet- és Dél-Ukrajna jelentős területein oroszbarát aktivisták vették át az ellenőrzést. A donyecki szeparatisták saját függetlenségi népszavazást hirdettek május 11-ére.

Denisz Pusilin, az egyoldalúan kikiáltott szakadár „Donyecki Népköztársaság” vezetője szerdán moszkvai sajtóértekezletén közölte, hogy a kelet-ukrajnai régióban nem fogják megtartani a május 25-i ukrajnai elnökválasztást, mert azt illegitimnek tekintik. „Erről a választásról egy törvénytelen hatalom döntött, ezért az illegitim” – jelentette ki Pusilin. „Nem szándékozunk részt venni a szomszédaink választásán, és kevés esély van arra, hogy azt Donyeck megyében megrendezzék” – tette hozzá az oroszbarát vezető. Pusilin elmondta, azért ment Moszkvába, hogy médiatámogatást szerezzen a régió függetlenségéről szóló május 11-i népszavazáshoz. Közölte, hogy orosz politikusokkal legközelebb a „függetlenségi népszavazás” után fog tárgyalni.

Oroszbarát szeparatisták a Donyeck megyei Horlivkában is elfoglalták szerdán a városi önkormányzat és a rendőrség központi épületét – közölte a kelet-ukrajnai városból egy rendőrségi tisztviselő. Olekszandr Turcsinov ügyvivő államfő úgy fogalmazott: Donyeckben a hatalom nem tudta ellenőrizni a helyzetet.

Várakozásai szerint a referendumon a régió felnőtt korú lakosságának legkevesebb 60 százaléka részt fog venni. A szuverenitást támogató szavazatokra vonatkozó előrejelzések szerint „a számok több mint optimálisak” – tette hozzá. A további tervekről szólva kijelentette: „A referendum után megválasztjuk a kormányt, rendbe tesszük a gazdaságot. Segíteni fogunk a többi régiónak is, amelyek nem hajlandók engedelmeskedni a kijevi juntának.”

A május 11-i „népszavazáson”, amelyet Kijev és a nemzetközi közösség törvénytelennek tekint, a résztvevőknek a következő kérdésre kell válaszolniuk: „Támogatja-e ön a Donyecki Népköztársaság függetlenségének kinyilvánítását?”

Az ukrán főügyészség büntetőeljárást indított a kelet-ukrajnai rendvédelmi szerveknek a kijevi vezetés parancsai teljesítését megtagadó elöljárói ellen – jelentette be szerdán az ügyvivő ukrán elnök hivatalának vezetője. Szerhij Pasinszkij közölte: három eljárást indítottak olyan alegységek parancsnokai ellen, akik megtagadták a parancs teljesítését. Hozzátette: kötelességmegtagadás miatt szolgálati vizsgálat folyik a luhanszki belügyi főosztály, az Ukrán Biztonsági Szolgálat Alfa különleges egységének megyei alegysége, valamint több Donyeck megyei rendvédelmi vezető ellen is.

A héten elkészül a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Ukrajna támogatását célzó programja, pénteken pedig az Európai Bizottság energiaügyi biztosának részvételével orosz–ukrán tárgyalások lesznek a földgázellátásról – mondta a német kancellár szerdán Berlinben. Angela Merkel Abe Sinzó japán kormányfővel folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón elmondta: a német kormány az ukrán válság kezelésében Ukrajna támogatása mellett törekszik a tárgyalásra az orosz vezetéssel is, „állandó kapcsolatban van” Moszkvával, politikájának harmadik eleme pedig a további szankciók lehetőségének fenntartása.

A német kancellár hangsúlyozta, hogy az esetleges újabb büntetőintézkedésekről egyetértésre juthat a hét vezető ipari hatalmat összefogó G7 csoport. A csoporthoz tartozó Japán miniszterelnöke hozzátette: a vezető ipari országok egyként állnak ki Oroszországgal szemben, ha szükség lesz újabb szankciókra, függetlenül attól, hogy Moszkva retorziókkal fenyeget nyugati energetikai cégeket.

Ukrajna kifizetetlen orosz gázszámlája jóval hárommilliárd dollár fölé emelkedett április végére a Gazprom orosz gázipari cég szerdai bejelentése szerint. A cég azt közölte, hogy az áprilisi szállításokat is figyelembe véve Ukrajna gázadóssága a március végi 2,2 milliárd dollárról 3,492 milliárd dollárra nőtt. Sok éve kötött megállapodás szerint Ukrajnának minden hónap 7-éig kell rendeznie az előző hónapban importált orosz földgáz árát. Oroszország az idei első negyedévben kedvezményes áron, ezer köbméterenként 268,5 dollárért szállított földgázt Ukrajnának. A Gazprom a kedvezményt áprilistól megszüntette, így a földgáz ára 485 dollárra ugrott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.