Havonta ezren próbálnak Görögországba szökni

Havonta átlagosan ezer ember próbál meg illegálisan bejutni az Égei-tengeren keresztül Görögországba.

KG
2014. 04. 09. 21:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„2012-ben háromezer ember lépett be illegálisan Görögországba az Égei-tenger keleti részén. 2013-ben a számuk tízezerre nőtt, és a jelenlegi adatok alapján nagyjából havi ezer ember áramlik be” – mondta szerdán Miltiadész Varviciotisz miniszter az Ana görög hírügynökség jelentése szerint.

A török-görög szárazföldi határ védelmének megerősítése óta a migránsok egyre inkább a vízi úton próbálkoznak bejutni az Európai Unió területére. Azóta egyes, a török partokhoz közel fekvő, alapvetően üdülőhelyként ismert Égei-tengeri szigetek – mint például Kósz, Híosz, Számosz – egyre inkább az illegális bevándorlók belépési pontjaivá válnak. E szigeteken bár van pár menekültszállás, a férőhelyek igen korlátozottak, az ottani állapotokat pedig gyakran bírálják jogvédő szervezetek.

Görögország statisztikák szerint Spanyolország és Olaszország mellett az Európai Unió területére bejutni próbáló illegális bevándorlók egyik legfőbb célállomása. Az olasz kormány szerdán egyébként ismét segítséget kért az európai hatóságoktól a tengeri határok védelméhez, miután alig 48 óra leforgása alatt rekordszámú, négyezer illegális menekülőt kellett kimentenie az olasz parti őrségnek a Földközi-tengeren.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.