Hivatalos: Aszad indul a választáson

Újrázna Bassár el-Aszad szíriai államfő a június 3-ai elnökválasztáson.

VZ
2014. 04. 28. 11:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2000 óta hatalmon levő Aszad harmadik elnöki ciklusára készül, miközben 2011 márciusa óta erőszak és polgárháború tombol az országban.

Aszad bejelentése nem volt meglepetés, sőt várhatóan meg is nyeri az elnökválasztást, bár egyelőre nem világos, hogy tudják lebonyolítani a voksolást azokban a térségekben, ahol harcok dúlnak – jegyezte meg az AP hírügynökség.

Még hat jelölt van versenyben, de Aszadon kívül nekik várhatóan csak annyi szerepük lesz, hogy a legitim választás látszatát keltsék. Legutóbb vasárnap nevezett meg négy új elnökjelöltet a szíriai parlament.

A szavazást a tervek szerint a kormányerők által ellenőrzött területeken rendezik meg, és az ellenzék, valamint a nyugati hatalmak is „bohózatnak” tartják a voksolást. A 2012-ben elfogadott új alkotmány értelmében csak olyan jelöltek indulhatnak az elnökválasztáson, akik az elmúlt tíz évet Szíriában töltötték. Ez gyakorlatilag kizárja az emigráns ellenzékiek elindulását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.