HRW: Bulgária erőszakosan toloncolja ki a menekülteket

A szervezet 177 menekülttel készített interjú alapján állította össze jelentését.

2014. 04. 29. 12:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet 177 menekülttel készített interjú alapján állította össze jelentését. A HRW szerint a bolgár hatóságok az előírások megszegésével kényszerítettek több menekültet az ország elhagyására, sokszor arra sem adtak lehetőséget, hogy a migránsok hivatalos menedékkérelmet nyújtsanak be. Bulgáriába 2013-ban az ország befogadó kapacitását jócskán meghaladó mértékben érkeztek menekültek, összesen mintegy 11 ezren, többségükben szíriai civilek Törökországon keresztül. A menekültáradatra válaszul tavaly novemberben a szófiai kormány 1300 rendőrt küldött a bolgár–török határ ellenőrzésének megerősítésére, és egyúttal megkezdte egy szögesdrótkerítés kiépítését egy 35 kilométer hosszú szakaszon.

A védelmet kereső menekültek számának emelkedésére nem az a megoldás, hogy becsapjuk előttük az ajtót – hangsúlyozta Bill Frelick, a HRW menekültjogi programjának igazgatója. A szervezet felszólította Bulgáriát, hogy hagyjon fel a tömeges kitoloncolásokkal a török határnál, és határőrei ne alkalmazzanak túlzott mértékben erőszakot a menekültekkel szemben. Cvetlin Jovcsev bolgár belügyminiszter visszautasította a HRW vádjait, és felhívta arra a figyelmet, hogy a bolgár–török határ őrizetében az Európai Unió határrendészeti ügynökségének (Frontex) képviselői is részt vesznek.

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet keddi közleményében Görögországot szólította fel arra, hogy hagyjon fel a bevándorlók és menekültek törvénytelen  kiutasításával. Az AI szerint ha Athén nem változtat ezen a gyakorlatán, akkor az Európai Uniónak meg kell büntetnie az országot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.