Ilyen még nem volt: már számolják a szavazatokat

Afganisztánban elnök- és tartományi tanácsi választásokat tartottak.

LM
2014. 04. 06. 10:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az afgán választási bizottság szóvivőjének tájékoztatása szerint a voksokat először a szavazókörökben, majd ellenőrzés céljából a bizottság kabuli központjában is összeszámolják. A testület becslései szerint a választásra jogosult 12 millió afgán állampolgárból hozzávetőleg hétmillióan járultak az urnákhoz. A részvétel tehát a szélsőséges tálibok fenyegetései és támadásai ellenére is jelentős, 58 százalékos volt. Megfigyelők azonban rámutatnak, hogy az adatot érdemes óvatosan kezelni: a 2009-es elnökválasztás alkalmával az afgán illetékesek szintén 50 százalék feletti részvételről számoltak be, az ENSZ megfigyelői azonban 30 százalékos részvételi arányt jelentettek.

Ez az első alkalom, hogy demokratikus hatalomváltásra kerül sor a 30 millió lakosú országban. Hamid Karzai jelenlegi elnök a tálibok fundamentalista rezsimjének megdöntése óta, tizenkét éve kormányozza Afganisztánt, s az alkotmány szerint nem jelöltethette magát újból.

A választópolgárok nyolc elnökjelölt közül választhattak. Az indulók között a legesélyesebbeknek három volt miniszter, Abdulla Abdulla, Asraf Gáni és Zalmai Raszúl számít. A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékát kell megszerezni. Amennyiben ez az egyik jelöltnek sem sikerül az első fordulóban, úgy az első két helyen végző jelölt részvételével májusban második fordulót tartanak. Az első részeredmények még vasárnap várhatók. A 34 tartományi tanács képviselői helyeiért több mint 2500-an indultak, köztük 299 nő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.