Az Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikánvárosi általános helynöke által celebrált misére ismét megtelt zarándokokkal a Szent Péter tér és a Vatikán környéke, ugyanis a vasárnapi szentté avatásra érkezett zarándokok közül több százezren maradtak Rómában.
A többségében olasz és lengyel hívők előtt Comastri bíboros köszönetet mondott Lengyelországnak a „kitartó hitéért”. A koncelebráló Stanislaw Dziwisz krakkói érsek, aki közel negyven éven át II. János Pál személyi titkára volt, „a lengyel föld fiának” nevezte a néhai pápát, aki „második hazájának tartotta Itáliát, de minden népet sajátjának érezte”. Dziwisz bíboros hozzátette: II. János Pál a XXIII. János által összehívott II. vatikáni zsinat útján haladva az egyházat „a kereszténység harmadik évezredébe vezette át”.
A kettős szentté avatást az egyház „megújulása” jelképének nevezte Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke az Il Messaggero című római napilapban hétfőn megjelent cikkében. A Corriere della Sera azt hangsúlyozta, hogy vasárnap a négy pápa (a szentté avatott két néhai pápa, a jelenlegi egyházfő, Ferenc pápa és a szentté avatáson részt vevő XVI. Benedek nyugalmazott pápa) napja volt, de Szent Péternek csak egy utódja van, Ferenc pápa. A napilap arra emlékeztetett, hogy két évvel ezelőtt a világsajtó még azért jött Rómába, hogy a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatása miatt kirobbant Vatileaks-botrányról írjon. „Ez már nagyon távolinak tűnik (...) ma az egyház Ferenc pápa”, aki a szentté avatási szentmise homíliájában már az októberi püspöki szinódus családügyi döntéseiről beszélt – jegyezte meg a Corriere.
XXIII. János és II. János Pál közös szentté avatását Ferenc pápa „remekművének” nevezte José Saraiva Martins bíboros a La Repubblicának. A még az olasz fővárosban levő jelentős számú zarándok miatt a Vatikánban és Rómában továbbra is kiemelt a biztonsági készültség, valamint a római repülőtereken és vasútállomásokon is. Ignazio Marino, Róma főpolgármestere hétfőn azt hangoztatta, hogy az olasz főváros a vasárnapi rendkívüli eseményen „kiválóan” szerepelt. Marino szerint másfél millió zarándok volt egész Rómában. A hatalmas tömegben 1672 ember szorult elsősegélyre, 130 személyt vittek kórházba, valamint 15 zsebtolvajt tartóztattak le.
Ferenc pápa hétfőn I. János Károly spanyol királyt és feleségét fogadja a Vatikánban, a VI. Pál audienciaterem melletti fogadószobában. Az olasz sajtó számos fényképpel illusztrálta, hogy a szentté avatáson résztvevő bíborosok és magas rangú politikusok is fényképezőgépekkel és mobiltelefonokkal készítettek selfie-ket Ferenc pápa társaságában. Az egyházfő pedig, miközben a pápamobillal a zarándokok tömegében haladt, az emberek között felismerte egyik ismerősét és a lehető legtermészetesebb módon a kezével mutogatta el neki, hogy később telefonon felhívja.