Izrael nem engedi szabadon a palesztin foglyokat

Mert Palesztina felvételét kérte az ENSZ-be; a palesztinok viszont azért kérték a felvételüket, mert Izrael nem engedte el a foglyokat.

VZ
2014. 04. 03. 21:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az izraeli tárgyalódelegációt vezető Cipi Livni igazságügy-miniszter szóvivője azt közölte az AP amerikai hírügynökséggel: a kormány éppen azon munkálkodott, hogy véglegesítse a szabadon engedésről szóló megállapodást, amikor a palesztin elnök aláírta levelét a felvételi kérelemről.

Livni szerint a foglyok elengedésének előfeltétele volt az, hogy a palesztinok tartózkodnak az egyoldalú lépésektől. A palesztin fél ugyanakkor azzal indokolta saját lépését, hogy Izrael nem bocsátotta szabadon a foglyok negyedik csoportját a megadott határidőn belül.

Az új körülmények között felül kell vizsgálni, hogy miként lehet folytatni az amerikai közvetítéssel folyó tárgyalásokat – tette hozzá a szóvivő.

Mahmúd Abbász palesztin elnök arra hivatkozva kezdeményezte a Palesztin Autonóm Területek felvételét az ENSZ több szakosított szervezetébe, illetve nemzetközi egyezmények tagjai közé, hogy Izrael nem teljesítette ígéretét, amely szerint március végéig elengedi a foglyokat.

Az amerikai külügyminiszter csütörtökön, algériai látogatása során úgy vélekedett, hogy a tárgyalások „kritikus pillanathoz” értek. John Kerry azt ígérte, hogy „mindenképpen” folytatni fogja a közvetítést, de felhívta a figyelmet, hogy a washingtoni kormánynak is csak korlátozott képességei vannak a felek összehozására.

„Lehet közvetíteni, lehet sürgetni, lehet nyomást gyakorolni, de a feleknek maguknak kell meghozniuk az alapvető döntéseket és kompromisszumokat. A vezetőknek irányítaniuk kell, és képesnek kell lenniük meglátni a kínálkozó lehetőséget” – mutatott rá Kerry.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.