Késes ámokfutó Amerikában: legalább 20 sérült

Legalább húsz fiatal megsebesült egy iskolai késelésben az egyesült államokbeli Pittsburgh közelében szerdán.

2014. 04. 09. 14:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A támadást helyi idő szerint reggel 7 óra 20 perckor követték el a Pennsylvania állam második legnagyobb városának számító Pittsburghtől 25 kilométerre. Az elkövető a Murrysville-ben található Franklin középiskola egyik 16 éves diákja volt. Négyen súlyosabb, közülük hárman „különösen válságos” sebesüléseket szenvedtek. Egy felnőttet, egy biztonsági őrt leszámítva a sebesültek mindegyike 14–17 éves tanuló.

A hatóságok szóvivője elmondta, hogy a támadó nem szúrta meg az összes áldozatát, néhányat közülük megvágott, illetve megkarcolt a késével. Szemtanúk szerint az elkövető szó nélkül támadott.

A két konyhakéssel felszerelkezett fiút a kiérkező rendőrök a helyszínen őrizetbe vették. Ő volt az egyetlen tettes, a támadás oka egyelőre ismeretlen.

A súlyosabb sebesülteket helikopterrel szállították kórházba. Chris Kaufmann, a közeli Forbes-kórház igazgatója arról számolt be, hogy a hozzájuk szállított nyolc fiatal közül hármat meg kellett műteni. A támadó szintén megsebesült, mindkét kezén.

A középiskolát kiürítették, a helyi hatóságok elrendelték a környék összes általános iskolájának bezárását. Az iskolában a támadás időpontjában három fegyveres biztonsági őr volt szolgálatban, egyikük az iskolaigazgató helyettesének segítségével fogta el a fiút.

Az ámokfutás alatt valaki bekapcsolta a tűzriasztót, ami miatt többen elmenekülhettek az iskolából.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.